Presztízs beruházások helyett szociális célok
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) presztízs beruházások helyett szociális célokra adna pénzt, ezért a párt módosító javaslatokat nyújt be a 2008-as költségvetéshez - mondta Soltész Miklós, a párt szociálpolitikusa a Harrach Péter alelnökkel tartott vasárnapi sajtótájékoztatón, Budapesten.
Dátum: 2007-10-28 13:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101997
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:25:48.754953, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Soltész Miklós közölte: céljuk, hogy az önkormányzati szociális feladatok támogatása legalább a 2005. évi szinten maradjon, s ehhez 15-20 milliárd forint többletre lenne szükség. A politikus úgy vélte, ezt az olyan presztízs beruházásoknál lehetne megspórolni, mint például a kormányzati negyed. Soltész Miklós elismerte, hogy a költségvetés tervezetében két szociális területen több pénzt ad a kormány, mint az idei támogatás, ám - mondta - ez a mai helyzetben kevés. Közölte: a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására várhatóan tíz milliárd forinttal több pénzt lesz, ám ez még mindig az jelenti, hogy a támogatás csak a 2005. évi szintet éri el. A másik terület a hitelhátralékosok támogatása, aminek összege közel száz százalékkal emelkedik.
Bár e területeken felismerte a kormány, hogy nagy baj van, más területeken viszont nem tette meg ezt - mondta Soltész Miklós. Ez a gáz-, a távhő- és az energiaár-támogatás - közölte. Míg 2006-ban a valós kifizetés 208 milliárd forint volt, az idén már 112 milliárd; s jövőre erre a területre 81 milliárd forint támogatás várható - tette hozzá.
Soltész Miklós úgy vélte, a másik nehéz helyzetbe kerülő terület az önkormányzati és a civil szféra. E támogatások vagy változatlan áron maradnak, vagy csökkennek. Hozzátette: talán a legbrutálisabb a csökkenés az úgynevezett támogató szolgálatoknál, az utcai szociális munka esetében és a közösségi ellátásoknál lesz. Mindezt azért baj - mondta -, hiszen a társadalom legelesettebb tagjait érinti, így a legelesettebb nyugdíjasokat, pszichiátriai betegeket, hajléktalanokat.
Harrach Péter úgy vélekedett - bár tesznek javaslatot arra - hogy az általuk fontosnak tartott célokra honnan vegyen el pénzt a kormány, de a költségvetés összeállítása a mindenkori kormány feladata. Elmondta, a mai szociális válságból csak egy kiút lehetne, a jó gazdaságpolitika, és azt ezt kiegészítő jó szociálpolitika.
A jövő évi költségvetési tervezet szociálpolitikai fejezetével kapcsolatban közölte: mind az intézményi, mind az önkormányzati normatívák reálértékben csökkennek, s ezt azt jelenti, hogy az idei támogatáshoz viszonyítva 4,5 százalékkal kevesebb jut mind az idősotthonokra, mind az önkormányzati szociális célokra. Harrach Péter szerint ez a költségvetés nem alkalmas arra, hogy a mai válságból kivezesse az országot.