Németh Zsolt: a NATO-val összhangban kell dönteni
Az iraki válságról, az uniós csatlakozásról, valamint a kedvezménytörvényről beszélt Németh Zsolt, a Fidesz - Magyar Polgári Párt alelnöke, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke csütörtökön Nyíregyházán, a Fidesz helyi szervezetének fórumán.
Dátum: 2003-02-21 10:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7834
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:04.942593, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fórumot megelőzően Németh Zsolt újságíróknak nyilatkozva elmondta: az Irakkal kapcsolatos magyarországi tranzit kérdésről a négy parlamenti párt még nem állapodott meg. Hangsúlyozta: lassan mondom, hogy Kovács László külügyminiszter is megértse, a Fidesz csak akkor járul hozzá a tranzithoz, ha az erről szóló országgyűlési határozat rendelkező részébe a NATO által deklarált álláspontot tükröző három mondat bekerül. A kormány politikája eddig is az iraki háborúba való belesodródást eredményezte; ehhez járult hozzá a "nyolcak", köztük Medgyessy Péter ominózus nyilatkozata. Most a kormány kezében van a döntés: vagy a NATO-val összhangban mond igent a tranzitra, vagy pedig ellenében nemet - hangsúlyozta Németh Zsolt.
A közelgő EU-népszavazással kapcsolatban a külügyi bizottság elnöke
kifejtette: a legfontosabb az lenne, hogy a kormány tájékoztasson, ne propaganda-hadjáratot folytasson. Azokat pedig, akik ellenvéleményüket hangoztatják, ne megalázza, hanem minél több érvvel próbálja meggyőzni. A státustörvényről szólva leszögezte: a kormányzat újabb tervezete anti-státustörvénynek tűnik. Ez a módosító csomag ahelyett, hogy az igénybe vehető támogatások és kedvezmények körét növelné, még jobban szűkíti azokat.
fidesz.hu