Támogatják a sertéstartók követeléseit
a Magosz támogatja a Sertéstenyésztők Országos Választmányának követeléseit - hangsúlyoztatta Jakab István, az agrár-érdekképviselet elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Dátum: 2007-10-29 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102077
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:26:12.724234, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magosz véleménye szerint is válság van a sertéstenyésztő ágazatban, mivel a sertések előállításának önköltsége kilogrammonként mintegy 100 forinttal haladja meg a felvásárlási árat élősúlyban számítva. Azaz: míg a sertéstartók 1 kilogramm sertéshúst mintegy 350 forintért állítanak elő, addig a feldolgozók, felvásárlók csak mintegy 250 forintot adnak kilójáért, és ez Jakab István szerint tarthatatlan. Az ágazat válságának jeleit az is mutatja, hogy 2004-2006 között mintegy 100 ezerrel csökkent a kocák száma Magyarországon, a teljes sertésállomány pedig mintegy 1 millió darabbal lett kevesebb.
A válságjelenségek előtérbe kerülésével azonban az érdekképviseleti vezető szerint tovább csökkenhet a sertésszám, akár 2 millió darabbal is. Jakab István megjegyezte azt is, hogy a sertésszám csökkenés miatt várhatóan már a jövő év elején 25-30 százalékkal emelkedhetnek az árak e piaci szegmensben.
Jakab István szerint az agrárkormányzatnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy az ágazat válsághelyzete mielőbb megszűnjön. A Magosz elnöke szorgalmazta az idén április 30-ig járó nemzeti támogatások mielőbbi kifizetését, továbbá az állategészségügyi költségek mérséklését, újabb nemzeti támogatások uniós elismertetését, notifikációját.
Jakab István beszélt arról is, hogy a magyar piacot az eddiginél hathatósabban kellene védeni, nagyobb súlyt helyezve az élelmiszerbiztonsági ellenőrzések folyamatosságára, és a feketegazdaság felszámolására.
Leszögezte: a Magosz támogatja a Sertéstenyésztők Országos Választmányának követeléseit, kivéve hogy a sertéstartó telepek tulajdonosai földhöz juthassanak.