Jubileumot ünnepel az Evangélikus Líceum
Jubileumot ünnepelt a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum. Az intézmény névadója előtti tisztelgéssel, kiállítással és jubileumi kiadványok megjelentetésével ünnepelte fennállásának 450. évfordulóját.
Dátum: 2007-10-29 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102090
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:28:16.928585, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szombaton díszünnepséget tartottak a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban, amelyen megemlékeztek az oktatási intézmény történetének főbb eseményeiről, vasárnap délelőtt ünnepi istentiszteletet tartanak a soproni evangélikus templomban.
A tradícióban gyökerező korszerűség
Tölli Balázs líceumigazgató elmondta: Ézsaiás prófétától származó bibliai üzenettel ünnepel a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum alapításának 450. évében: Ezt mondja az ÚR: ,,Én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd meglátjátok!" Nem önmagukat ünneplik, hanem hálát adnak az elmúlt négy és fél évszázadért, és erőt kérnek a jövőhöz, a megmaradás reménységével - mondta Tölli Balázs.
Modernek lenni, fejlődni, előre lépni a magyar közoktatásban, akkor lehet, hogyha először megnézzük, hogy mik a tradícióink, ha élővé tesszük ezt a hagyományt. Ennél értékesebb kincs nincs ma Magyarországon. Legmodernebbnek lenni manapság a tradíció képviseletében lehet - mondta Tölli Balázs.
Rövid líceumtörténet
A Líceum Sopron legrégebbi középiskolája. 1557-től működik evangélikus intézményként, amelyet megelőzően plébániai iskola volt. A magyar közoktatás történetének egyik meghatározó intézményeként az elmúlt évszázadok alatt a két - 1584 és 1606 közötti, illetve 1671-1681 közötti - száműzetés, valamint az államosítás időszaka (1948-1991) kivételével az Evangélikus Egyház tanintézménye. 1681-ig az evangélikus város, majd 1853-ig az evangélikus gyülekezet, majd 1948-ig a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület voltak a fenntartói. A Líceumban alakult meg országosan az első önképzőkör, a ma is működő Magyar Társaság, 1790-ben.
Az 1827-ban megalakult Deákkúti Vármegye a mai diákönkormányzatok elődjének számít. És első a Líceum abban is, hogy 1994-től vezette be - a négyosztályos nemzetiségi képzést követően - a nyolcosztályos német nemzetiségi gimnáziumi oktatást.
Gazdag, többnapos jubileumi programsorozat
A csütörtöki nap a 450-es szám jegyében telt a Berzsenyi Líceumban. Ökörsütéssel, 450 perces sportprogrammal, majd 450 perces imával kezdődött a jubileumi események sorozata, amelyen a Neuendettelsauból érkezett kórus is fellépett.
Pénteken kézműves foglalkozásokat tartottak, és Berzsenyi-emléktúra keretében a diákok felkeresték Niklát és Egyházasfalut, ahol a Líceum névadó költője alkotott, továbbá tudományos előadások sorozata hangzott el környezetvédelmi, művészettörténeti, iskola- és helytörténeti, képzőművészeti, egyházzenei, építészeti, gyógyszerészeti témakörökben.
Az Orsolya téri Lábasházban iskolatörténeti kiállítás nyílt meg, ahol a líceumi könyvtár néhány ritkasága is helyet kapott a tárolókban, a régi fényképek, felbecsülhetetlen értékű dokumentumok, kiadványok mellett.
A közösséget megerősítő hit erejének öröksége
A szombati díszünnepségen Firtl Mátyás országgyűlési képviselő ünnepi beszédében kiemelte: az egyházi iskolákban, így a Berzsenyiben folyó nevelésnek nem az ismeretanyag rendszerezése és átadása a dolga - az is - de sokkal inkább a megszólítás, a döntésre késztető folyamatos együttlét, az igazi, a szó szoros értelmében vett közösségteremtés.
Ez az az örökség, amelyet az öregdiákok megőriznek és továbbadnak, amely által a mai teljesítmény-orientált világban a Líceum nem vált a félreértelmezett korszerűség kényszerétől szenvedő, információátadó, ismeretgyarapító tudásgyárrá, hanem olyan élő közösség, amelyben a diákok képességei, ajándékba kapott talentumai egyénenként fontosak, azért hogy ők maguk is felismerjék azt, amiben tehetségesek, hogy azzal a közösség hasznára lehessenek.
Ez az az örökség, amely a több mint másfél évtizeddel ezelőtti újrakezdéskor erőt adott mindazoknak, akik vállalták az iskolaépítés és újrateremtés munkáját, akik életüket tették erre, példát mutattak arra, hogy hogyan élhető meg a tradíció folytonossága, minden körülmény ellenére - fogalmazott az országgyűlési képviselő.
Fodor Tamás polgármester üdvözlő szavaiban kiemelte, hogy az intézmény tudósokat, professzorokat, művészeket indított el pályájukon, s a kiválóságok tevékenységükkel Sopron hírnevét öregbítették. Pröhle Gergely, az evangélikus egyház országos felügyelője köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy az iskola értékvilága évszázadokon át képes volt biztosítani az intézmény túlélését. Rámutatott: az értékközpontúság és a tolerancia egyensúlya alapozta meg a nevelés és az oktatás folyamatosságát.
Az eseményen bemutatták Gombocz Endre botanikus tanulmánykötetét. Az iskola egykori diákjának A magyar botanika története című munkája 1936-ban jelent meg először kis példányszámban. A reprint kiadással a jubiláló líceum a Kossuth-díjas tudós előtt tiszteleg, akinek nevét a többnapos ünnepségsorozat keretében vette fel az intézmény biológiai szaktanterme. Szintén a jubileumra adták ki Németh Sámuel egykori igazgató iskolatörténeti munkáját is. A tanulmány 1939-ig bezárólag egy évszázad históriáját dolgozza fel. A tudománytörténeti értékű kézirat több mint hat évtizede vár kiadásra - mondta el Tölli Balázs igazgató.
Az eseményre képeslapot, karácsonyi CD-t jelentetett meg a Líceum. A Posta bélyeget adott ki, palackozott bor is készült, különszámmal jelentkezett a Dunántúli Harangszó, emlékérme készült és előkészítés alatt áll egy Peéry Rezső-monográfia is, amelynek részleteit szintén bemutatták a díszünnepségen.