Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Várbarátok és régészek a csókakői vár megmentéséért

A Várbarátok Társasága civil szervezet tagjai és régészek közösen dolgoznak Csókakőn, Fejér megye egyetlen középkori várának a feltárásán, illetve megmentésén.


Dátum: 2003-02-21 12:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7836
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:05.577317, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint Sörédi Pál, az 1995-ben alakult Várbarátok Társasága várnagya elmondta: tagjaik fizikai munkával, továbbá várjátékok, fegyverbemutatók szervezésével segítik a történelmi emlék maradványainak minél teljesebb feltárását, rekonstrukcióját, illetve Csókakő történelmi jelentőségének megismertetését.

Tavasztól őszig minden hónap utolsó szombatján "vártakarító napot" tartanak, amikor a sziklaszurdokban összegyűjtik a leomlott törmelékeket, szétválogatják, s a vár helyreállításához szállítják a használható köveket.

Segítik a vármaradványok helyreállítását, az elmúlt évszázadokban leomlott falak újjáépítését, irtják a felesleges, elvadult növényzetet.

A társaság két szervezeti egysége, a Lovagi Társaság és a Kardhordozó Testvériség tagjai várjátékokat, fegyverbemutatókat szerveznek.

Hatházi Gábor, a tatárjárás után épült vár maradványainak tudományos feltárását irányító régész elmondta: az 1995-ben kezdődött kutatás eredményeként eddig a vár mintegy 40 százalékát sikerült feltárni.

Befejeződött a felső vár régészeti kutatása, napvilágra került az öregtorony a hozzákapcsolódó palotával, ciszternával és a teljes várudvar, végeztek a XV. századi várkápolna maradványainak tudományos feltárásával, és megkezdték a felső várban a maradványok helyreállítását.

Befejeződött a vár törökkori fogadóterének, a patkó alakú barbakánnak a kibontása és helyreállítása, s részben végeztek a kaputorony feltárásával is.

Az utóbbi építménynek olyan részletekben gazdag maradványai kerültek elő, amelyek lehetővé teszik annak teljes rekonstrukcióját.

Az idén látnak hozzá a kazamatákkal, pincékkel szabdalt alsóvár feltárásához. A vár teljes régészeti kutatására optimális esetben 4-5 évre van még szükség.

Tavaly és az idén együttesen 22,7 millió forintot biztosított erre a célra a kincstári vagyonkezelő és a kulturális tárca.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek