Látó és világtalan művészek koncertje a Zeneakadémián
Látó és világtalan művészek közösen adnak jótékonysági koncertet vasárnap Budapesten, a Zeneakadémián.
Dátum: 2003-02-21 12:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7837
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:05.882381, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vak, gyengén látó és szembeteg gyermekek és fiatalok gyógyítását és tanulását segítő Fabini Teofil János Alapítvány képviselője elmondta: a programban többek között Brahms-, Händel-, Mozart-, Schumann-, Rossini-, Bizet-, Chopin- és Schubert-művek hangzanak el.
A műsor világtalan fellépői Németh Tamás és Érdi Tamás zongoraművész, Szluka Lídia, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem elsőéves ének szakos hallgatója, valamint a Farkas Mátyás, Lakatos Tamás, Magyar Csaba és Németh Tamás alkotta Ungaria zongoranégyes.
A hangverseny közreműködői: Bogányi Gergely zongora-, Perényi Miklós gordonka- és Rolla János hegedűművész.
A koncert megrendezését a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány pályázata tette lehetővé.
A múlt században élt erdélyi születésű szemészprofesszorról, a "magyar szemészet atyjáról" elnevezett Fabini Teofil János Alapítvány szociálisan rászoruló fiataloknak nyújt tanulmányi és képzési támogatást, valamint egyszeri juttatásokat a nyelvtanulástól a szakmai vállalkozás beindításáig a legkülönbözőbb célokra.
Az alapítvány műszereket és berendezéseket adományoz gyermekszemészeteknek, illetve hozzájárul gyermekeket gyógyító szemészorvosok, gyógypedagógusok továbbképzéséhez és szakmai kiadványok megjelentetéséhez.
MTI - fidesz.hu