Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Visszaszerezné eladott ingatlanát Salgótarján önkormányzata

Visszaszerezné Salgótarján önkormányzata egy 2005-ben eladott ingatlan tulajdonjogát, mivel az azt megvásárló kft. felszámolás alatt áll, így biztosan nem alakítja ki a tervezett idősek otthonát; Salgótarján közgyűlése keddi ülésén hatalmazta fel a polgármestert a szükséges jognyilatkozatok megtételére.


Dátum: 2007-10-30 12:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102160
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:28:38.418419, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az előző városvezetés 2005 februárjában adta el jelképes áron, egymillió forintért a megszüntetett zagyvarónai iskola épületét a Hitelgondnok Kft.-nek. A hatezer négyzetméteres épületben emelt szintű ellátást nyújtó, 76 férőhelyes idősek otthonát alakított volna ki a kft. három éven belül, bruttó 458 millió forintos beruházásban, és 36 fős szakmai létszám foglalkoztatását is vállalta.

Székyné Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere a keddi közgyűlésen ismertette: a szerződés tartalmazza, hogy amennyiben a vevő 2008. február 28-ig nem helyezi üzembe az idősek otthonát, úgy az önkormányzat elállhat a szerződéstől, a vevőnek pedig 20 millió forintos bánatpénzt kell fizetnie. A Hitelgondnok Kft.-vel szemben az adásvételi szerződés megkötését követően, 2005-ben felszámolási eljárás indult.

A cég felszámolója eredménytelenül hirdette meg a zagyvarónai ingatlant, az épületre nem volt vételi ajánlat. A város képviselői kedden felhatalmazták a polgármestert, hogy a jogi helyzet rendezése érdekében tegye meg a tulajdonjog megszerzésére irányuló jognyilatkozatokat.

Kapcsolódó elemek