Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

La Stampa: a háború elkerülhetetlen

Miközben az Egyesült Államok konkrét előkészületeket tesz az Irak elleni támadásra, az európai politikusok azt próbálják elhitetni a közvéleménnyel, hogy szinte biztosan nem lesz háború, vagy ha mégis, az csak valamilyen előre nem látható okból, valamilyen becsúszó "hiba" miatt törhet ki - írja pénteki vezércikkében a La Stampa.


Dátum: 2003-02-21 12:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7838
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:06.191776, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A független, főleg a nagy- és a középpolgárság szemléletét tükröző olasz napilap "mediatikus politikai átverésnek" nevezi azt, ami mostanában az európai országokban történik. Miközben ugyanis az amerikaiak katonák tízezreit sorakoztatják fel az iraki határ mentén, Európában a kormányok és az ellenzéki erők, az újságok és a televízió-adók folyamatosan azt hangoztatják: a háború elkerülhető. Csakhogy az utóbbi napok eseményei ennek éppen az ellenkezőjére engednek következtetni - állapítja meg a lap.

A brüsszeli csúcson született kompromisszum is inkább az Egyesült Államokkal fennálló ellentéteket segített elsimítani, nem szolgálta egy fegyveres viszályt ellenző egységfront kiépítését. Washington számára ugyanis sokkal nagyobb akadályt jelent egy Európán belüli (francia-német, illetve brit-olasz-spanyol) megosztottság, mint a tizenötök kétértelmű alapokon álló egysége - véli az olasz kommentár.

A legnagyobb tévedés azonban Roger Etchegaray vatikáni bíboros bagdadi missziójához fűződik - folytatja fejtegetését az olasz lap, amely szerint a Szentszéket meglepte Szaddam Husszein iraki elnök kérlelhetetlensége, akárcsak a Tárik Aziz miniszterelnök-helyettes római látogatásán elhangzott megannyi fenyegető kijelentés.

A bagdadi rendszer legmérsékeltebb politikusának tekintett, káldeus keresztény Aziz az olasz vezetők és a vatikáni tisztségviselők előtt egyaránt figyelmeztetett: ha Európa felsorakozik az Egyesült Államok oldalán, az esetleges "cionista" háború egyből átváltozna "cionista-katolikus" vallásháborúvá, s mint ilyen, megtorlásra késztetné az arab világ egészét. A La Stampa szerint e fenyegetések után a Vatikán állítólag már nem gondolja úgy, hogy a pacifizmust mindenáron fenn kellene tartani.

Silvio Berlusconi két nappal ezelőtt az olasz parlamentben maga is a tipikus európai kétértelműség szellemében cselekedett - írja a La Stampa kommentárja, emlékeztetve: az olasz miniszterelnöknek sikerült megszereznie a szükséges szavazatokat Bush támogatásához, miközben a legnagyobb lelki nyugalommal magyarázta, hogy mindent megtesz a háború megállítása érdekében.

A lap szerint eljött az ideje annak, hogy a média és a politikai vezetés az európai országokban tiszta vizet öntsön a pohárba, merje kimondani az igazságot. Most már nem az a kérdés, hogy ki van a háború mellett és ki van ellene. Mostantól már fel kell készülni a feltartóztathatatlan háborúra, azt kell számba venni, hogy mi lesz azután. Ha egyáltalán lesz még azután - állapítja meg végezetül a La Stampa.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek