Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Takács Albert cáfolja Gyurcsányt


Dátum: 2007-10-30 14:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102169
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:28:41.242729, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Répássy Róbert szeptember 27-én írásbeli kérdést intézett az igazságügyi és rendészeti miniszterhez, illetve a kormány többi tagjához "Mely országgyűlési képviselők, mikor és milyen ügyekben lobbiztak az Ön minisztériumában a Kormány megalakulása óta?" címmel.

A kérdésben felidézte a kormányfő egy korábbi nyilatkozatát, amelyben az MTI tudósítása szerint Gyurcsány Ferenc ezt mondta: "...ha az emberek körbenéznek, azt látják, a parlamenti képviselők ki-be járkálnak a minisztériumokba és ahelyett, hogy a dolgukkal, a törvényhozással foglalkoznának, lobbiznak. (...) A lobbizásból gyorsan mutyizás lesz, ellenőrizetlen alkudozások sorozata, olyan érdekkijárás, amely megakadályoz bennünket abban, hogy átláthatóak legyenek a folyamatok."

A fideszes politikus kérdésére Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter válaszolt október 9-én. Az írásban megfogalmazott válaszban a tárcavezető kifejti: "...a Kormány megalakulása óta egyetlen országgyűlési képviselő sem végzett a minisztériumokban lobbitevékenységet."

Kapcsolódó elemek