Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tovább mélyül a szociális válság

Tovább mélyül a szociális válság Magyarországon - hívta fel a figyelmet Pelczné Gáll Ildikó szerdai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2007-10-31 12:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102241
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:29:03.173587, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Tovább mélyül a szociális válság (Pelczné Gáll Ildikó)

Idén még több család él rosszabb körülmények között - figyelmeztetett a Fidesz alelnöke, és emlékeztetett: 2006-ban gázár-kompenzáció címén a kormány 150-160 milliárd forintot szánt a rászorulók segítésére, 2007-ben ezt az összeget lecsökkentette 112 milliárdra és átalakította a rendszert. Hozzátette: 2008-ban pedig mindössze 82 milliárdra számíthatnak a rászorulók. Két év alatt 50 százalékos a csökkenés tehát - összegezte, de ennyivel azért nem élünk jobban, jegyezte meg, felidézve a KSH reálbér-csökkenést mutató adatait.

Pelczné rámutatott: nem minden rászoruló kap támogatást, és meglehetősen életszerűtlen, hogy egy olyan család, ahol a havi jövedelmet sem tudják jól beosztani, interneten rákeres, letölti, kinyomtatja azt az adatlapot, amelyen a gázár-támogatást igényelni kell. Mindezt csak azért, mert egyesek potyautasként vannak a rendszerben - jegyezte meg a politikus, s aláhúzta, hogy ha ésszerűbb lenne a nyilvántartás, mindez átláthatóbb is lenne. Hozzáfűzte, hogy a támogatásokhoz észrevétlenül kellene a családoknak jutnia.

A képviselő felidézte Lendvai Ildikó szavait, aki többször is megígérte, nem lesz gázáremelés, és aztán mégis lett. Tavaly 53 százalékos. Megjegyezte: mindezzel nem is lenne baj, ha az embereknek lenne megtakarított pénzük, internetük, de nincs így. A családoknak nincs keretük korszerűsíteni, sokan elavult lakhatási körülmények között élnek, rosszak a nyílászáróik, s ez csak növelni fogja a gázfogyasztásukat. Ma 3 millió szegény él Magyarországon, s ez a szám várhatóan még tovább fog emelkedni - mondta el Pelczné.

A feladatokról szólva leszögezte: a kormánynak ebben a helyzetben kormányoznia és cselekednie kell magyarázkodás vagy hazudozás helyett. Megjegyezte, hogy 2007 elején, amikor a gáz világpiaci ára csökkent, arra hivatkozva nem csökkentették az árát, hogy a szolgáltatóknak nagyok a veszteségei, most pedig azzal magyarázkodnak, hogy nő a világpiaci ár - úgy látszik, mindegy mi van, akár csökken a világpiaci ár, akár nő, nálunk a gázár mindenképp emelkedik.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2722, 'source_type': 'media', 'source_id': 1305, 'target_type': 'article', 'target_id': 75241, 'relation_type': 'describes'}