Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az I. kerület a kristálybarlang felszínének védettségét kéri

A környezetvédelmi minisztertől kéri a budavári önkormányzat a Bérc utcai kristálybarlang felszínének védetté nyilvánítását - jelentette be Nagy Gábor Tamás az I. kerület polgármestere szerdán Budapesten.


Dátum: 2007-10-31 13:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102245
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:29:04.421864, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polgármester újságírók előtt elmondta, hogy a tavaly decemberben egy magánterületen felfedezett kristálybarlang helyzete nagyon kritikussá vált, mivel a telken építkezést folytató beruházó nem tett eleget annak a kötelezettségének, hogy a barlang bejáratát kivezesse az utcára, és ezzel barlangászok számára megközelíthetővé tegye az egyedülálló természeti képződményt, ráadásul építési törmelékkel és földdel temette be a barlang bejáratát.

Az ügyben eljáró szakhatóság, a Közép-Duna Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség korábban már megvonta az építési engedélyt, és kötelezte a beruházót, hogy tegye szabaddá a kristálybarlang bejáratát.

Az I. kerület polgármestere - mivel nem látja biztosítottnak a barlang fennmaradását - levélben Fodor Gábor (SZDSZ) környezetvédelmi miniszterhez fordult, azt kérve, hogy nyilvánítsa védetté a barlang felszínét is. Ha ez nem vezet eredményre, akkor a főpolgármestertől kérnek segítséget, majd - 30 nap elteltével - a kerület maga mond ki a védettséget a területre.

Nagy Gábor Tamás kifejtette: az ügyet nagyon bonyolulttá teszi, hogy az építkezés kezdetén a beruházó elfogultságra hivatkozott, így az engedélyezési szerv a VII. kerületi építési hatóság lett, amely azonban "úgy tűnik, nincs tisztában a helyzet komolyságával". Az ügyben az ombudsman is vizsgálatot indított - tette hozzá.

A polgármester rámutatott, hogy lassan - az építkezés gyors előrehaladtával - visszafordíthatatlan helyzet kezd kialakulni; ha nem sikerül valamit elérni az ügyben, félő, hogy a barlang eltűnik, vagy megsérülnek a benne talált egyedülálló kristályképződmények.

Kapcsolódó elemek