Fájdalmas vég, vagy vég nélküli fájdalom?
Dátum: 2007-11-03 09:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102268
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:29:11.216051, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányfő helyzetével foglalkozik kommentárjában a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung. A cikkíró, Reinhard Olt bevezetőjében megállapította: Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde lépten-nyomon üldözi őt, a szocialisták pedig emiatt nem képesek elmozdulni a népszerűségi mélypontról. A kormányfő, aki a problémák ellenére is megmaradt a pártelnöki székben, még mindig tántoríthatatlan, és a népszerűtlen reformok útján kíván tovább haladni.
A cikkíró utalt arra, hogy a társadalommal való párbeszéd elmaradása ezt az utat még inkább megnehezítette, amihez még kínos korrupciós ügyek is párosultak. A FAZ kiemelte, hogy Gyurcsány széke jelentősen inog, még ha egyelőre nem is lehet látni, hogy ki válthatja fel őt. Reinhard Olt szerint szocialista körökben is egyre többen utalnak arra a mondásra, hogy "jobb a fájdalmas vég, mint a vég nélküli fájdalom".