Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Egykor a közjót szolgálta a reform..."

Ma is időt álló igazság: Tisza István miniszterelnök számára az ország és nemzet közös ügye volt a legszentebb. E szavakkal emlékezett Pósán László fideszes országgyűlési képviselő Debrecenben, a polgári kormány idején emelt tragikus sorsú miniszterelnök szobra előtt.


Dátum: 2007-11-03 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102272
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:29:12.460375, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az ember annyit ér, amennyit használ" - idézte a reformkor nagy alakjának, Széchenyinek a szavait. Egykor a közjót szolgálta a reform - jogegyenlőséget, közteherviselést - ma viszont semmilyen társadalmi támogatottságot nem élveznek Gyurcsány, Molnár Lajos, Horváth Ágnes, Magyar Bálint, Hiller István, Kóka János rombolással felérő reformjai. Egy demokráciában nem tölthetne be tisztséget egy reggel, délben és este hazudozó miniszterelnök - ostorozta a közállapotokat Pósán László.

A továbbiakban arról szólt, nem véletlen Tisza István szobrának helyszíne, hiszen a néhai miniszterelnök elkötelezettsége mélyen megélt református hitéből táplálkozott. Tisza István a szabadságjogok töretlen védelmezője volt, aki nem félt kimenni az emberek közé. A mai illegitim kormány azonban a legsötétebb rákosista időket idézi, amikor kordonok közé zárva emlékezik meg október 23-ról - jellemezte napjainkat a honatya, hozzátéve, hogy a közös bűn tartja össze a betyárcsapatot.

Az ünnepi beszéd után állami és városi vezetők, a pártok és civil egyesületek képviselői elhelyezték a megemlékezés koszorúit.

Kapcsolódó elemek