Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Falutúrán mozgósít Gyurcsány


Dátum: 2007-11-03 12:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102280
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:29:14.788803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A falvakban mozgósítana Gyurcsány Ferenc - a 15 százalékos mélyponton lévő szocialista párt kormányfője kedden több mint tíz, dél- és észak-alföldi községet érintő falutúrára indul.

Állítólag összefogásra buzdítja majd a falvakban élőket, és arra, hogy pályázzanak uniós vidékfejlesztési forrásokra. A Népszava szerint a szocialista pártelnök falusi panziókban, illetve családi házaknál száll majd meg.

Kapcsolódó elemek