Per az MSZP gyűlöletkampányának irányítóival szemben
Szijjártó Péter a hétfői napon pert indít a győri szocialisták gyűlöletkampányának irányítóival szemben - írja közleményében a Fidesz győri alelnöke.
Dátum: 2007-11-04 17:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102323
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:29:27.788830, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt napokban a győri szocialisták központi pártutasításra folytatták gyűlöletkampányukat. A gyűlöletkampány egyetlen célja a lejáratás mindenáron, ezért most nem átallanak egy olyan bizottsági döntés kapcsán vádaskodni, amelyet maguk a szocialista képviselők két egymást követő bizottsági ülésen is megszavaztak - emlékeztet közleményében Simon Róbert Balázs. Hazudozásaik és politikai támadásaik során azonban olyan embereket vádoltak meg alaptalanul, akik évek óta tisztességesen vezetik és működtetik vállalkozásaikat - tette hozzá.
A Fidesz győri alelnöke leszögezi: a politikai alapon való megfélemlítés és lejáratás azonban a demokráciában elfogadhatatlan eszköz. Ezért Szijjártó Péter győri országgyűlési képviselő a hétfői napon pert indít a győri szocialisták gyűlöletkampányának irányítóival szemben.
A győri MSZP vezetői nem kerülhetik el a felelősségre vonást, hazudozásaik és alaptalan vádaskodásaik miatt, még akkor sem, ha nyilvánvalóan ezt központi pártutasításra teszik - hangsúlyozza a közlemény.