Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A pszichoirtó akció beteljesedni látszik?

"A "pszichoirtó akció" beteljesedni látszik?" címmel nyújtott be interpellációt Horváth Ágnesnek Mikola István.


Dátum: 2007-11-05 15:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102365
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:29:40.289676, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A pszichoirtó akció beteljesedni látszik?

Az OPNI-ban november 1-től megszűnt a diagnosztikai laboratóriumi szolgáltatás, a neuropatológiai laboratórium az utolsókat rúgja, vezetője Ausztriában hasonló főorvosi állást kapott, az EEG-EMG laboratórium csökkentett kapacitással még vergődik, a fizikoterápiás rendelés bezárt, a gyógytornász részlegen már csak néhány, felmentését töltő kolléga van, a műszaki és kiszolgáló egységekben pedig már alig lézengenek dolgozók, szinte mindenkit felmentettek - mutatta be a helyzetet Mikola.

"Romlás, pusztulás mindenhol. Hol van ilyenkor a Egészségügyi Biztosítás Felügyelet? Legalábbis csendben van" - jegyezte meg.

Mi lesz a körülbelül 160 krónikus pszichiátriai ágyon még ott fekvő betegekkel, közöttük gyermekekkel? Hogyan látják el őket ebben a káoszban? Mit szól mindehhez és mit jelent erről Önnek az ÁNTSZ? - tette fel a kérdéseket Mikola István.

A Merényi Kórházban, ahova véglegesen át akarják helyezni ezeket a szerencsétlen embereket, szörnyű állapotok vannak. A felújítási munkákat jószerivel meg sem kezdték. A gyermekpszichiátriai ellátás áthelyezése a Heim Pál Kórházba csak papíron történt meg, legalább egy év kell az építkezéshez - figyelmeztetett a honatya. Most, hogy bezárják az OPNI kapuit, figyelnek arra, hogy még bent vannak a fertőző pszichiátriai ágyak, bent ragadt az időskori elmezavarokkal foglalkozó, az országos ellátás szempontjából is meghatározó gerontopszichiátriai tanszék. Néhány hónappal ezelőtt a felelős állampolgári biztos emberjogi aggodalmakat fogalmazott meg az OPNI bezárásával és a betegek elhelyezésével kapcsolatban - emelte ki Mikola, s kételyeit fejezte ki, a tárcánál figyelembe vették-e ezt. Közölte, hogy a szétdarabolt intézményben betegek keresik és nem találják orvosaikat. "Persze, mert már elüldözték, felmentették, kirugdosták őket. Október 1-jén, amikor a szakma utolsó vészkiáltásokat tett, Ön ingerülten így reagált : "Szó sincs szétdarabolásról, minden beteg megfelelő ellátást fog kapni!" - idézte a tárcavezető kijelentését a fideszes szakpolitikus.

Mikola közölte: szeretné, ha az ország nyilvánossága előtt Horváth Ágnes elmondaná, mit kíván tenni az okozott károk enyhítése, jóvátétele érdekében?

Horváth Ágnes válaszában úgy vélekedett, az OPNI ágyait még Mikola idejében csökkentették le. Elmondása szerint az OPNI feladatainak átvételében négy fenntartó vett részt: a Fővárosi Önkormányzat, a SOTE, a Pest Megyei Önkormányzat és a szakminisztérium. Az elképzelések szerint az OITI-ban egy klinikai idegtudományi csúcsintézmény alapjai teremtődnek meg. Szerinte a feladatok átvétele már részben megtörtént. Reményét fejezte ki, hogy Mikola nem gondolja komolyan, hogy az OPNI bezárásával Magyarországon megszűnik a pszichiátria.

"Önnek fogalma nincs, mi történik az ellátás biztonsága területén" - reagált Mikola István, azt ajánlva a miniszternek, menjen ki az OPNI-ba és beszéljen a még ott dolgozó kollégákkal. Mint mondta, a pszichoirtó akciót motivációi között szerepelhet ingatlanspekuláció. Mint mondta, Horváth Ágnest továbbra sem korlátozzák mélyen szántó szakmai ismeretek véleménye megformálásában. Harmadik okként pedig a szcientológiai egyházat jelölte meg, amely meghirdette a pszichoirtó akciót. "Ön egy olyan rombolást végez az orvostudomány egyik nagy szakmájában, ami elfogadhatatlan" - mondta el, és a választ nem fogadta el.

A T. Ház kormánypárti többsége a miniszteri választ 169 igen, 98 nem és 2 tartózkodás mellett elfogadta.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4504, 'source_type': 'media', 'source_id': 1311, 'target_type': 'article', 'target_id': 75289, 'relation_type': 'describes'}