Demonstráció a Karcag-Tiszafüred vasútvonalért
Az ott élőknek szükségünk van az 1896-ban megépült vasútra a munkába- és iskolába járáshoz, a betegek meglátogatásához, rokonaink és ismerőseink felkereséséhez. Összefogással meg lehet állítani a pusztítást!
Dátum: 2007-11-05 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102368
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:29:41.253815, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tegyünk együtt a vasút jövőjéért!
Mentsük meg a vasutunkat!
Közös demonstráció november 8-án.
15:00-kor találkozó a tiszafüredi Deák téren
Beszédet mond: Kerekes András, Tiszaszőlős polgármestere
Ezt követően közös séta a tiszafüredi vasútállomáshoz.
15:30-kor tiltakozó gyűlés a tiszafüredi vasútállomás előtti téren.
Beszédet mondanak: Újvári Imre, szervező, a Fidelitas tiszafüredi elnöke, Pintér Erika, Tiszafüred polgármestere, Varga Mihály, a körzet országgyűlési képviselője
16:07-kor a demonstrálók közül többen elindulnak a menetrend szerinti vonattal Karcagra.
Útközben a megállóhelyeken csatlakoznak településvezetők, tiltakozók.
Menetrend:
Tiszafüred 16:07
Tiszafüred-Gyártelep 16:11 16:12
Tiszaszőlős 16:20 16:21
Tiszaszentimre 16:31 16:32
Pusztakettős 16:37 16:38
Kunmadaras 16:44 16:45
Berekfürdő 16:53 16:54
Karcag Ipartelep 17:01 17:02
Karcag-Vásártér 17:05 17:06
Karcag 17:13
17:06-kor tiltakozó gyűlés Karcag-Vásártér megállóhelynél
Beszédet mondanak: Koczúrné Tóth Ibolya, Tiszaszentimre polgármestere, Cséti Attila, Berekfürdő polgármestere, Dobos László, Karcag alpolgármestere, Varga Mihály, a körzet országgyűlési képviselője
17:40-kor közös séta a karcagi Déryné Művelődési Központ épületéig.
18:00-kor a karcagi Nagykun Polgári Kör nagygyűlése a művelődési házban.
Házigazda: Dr. Fazekas Sándor, Karcag polgármestere
Előadó: Kósa Lajos, Debrecen polgármestere
Mindenkit szeretettel várunk!