Adjuk, vagy nem adjuk a génbankot?"
"Adjuk, vagy nem adjuk a génbankot?" címmel nyújtott be interpellációt Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez Font Sándor és Ángyán József, amelyre a miniszter távollétében Gőgös Zoltán államtitkár válaszolt.
Dátum: 2007-11-05 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102370
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:29:41.876246, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország alapvető érdeke, hogy a felbecsülhetetlen értékű gyűjteményt eredeti helyén, Tápiószelén jogilag, anyagilag és szakmailag egyaránt biztos kezekben tudhassuk. "Közkincsünk és potenciális nemzeti erő forrásunk kiszámítható jövője kizárólag nemzeti tulajdonban képzelhető el, azt sem egyéni, sem üzleti érdekek nem sajátíthatják ki, az állam a közérdekből fakadó feladatnak az ellátása alól nem bújhat ki" - emelte ki. A Fidesz tiltakozik a tápiószelei gyűjtemény létrehozásában és fenntartásában elévülhetetlen érdemeket szerzett, nemzetközi hírű szakemberek és munkatársak ellehetetlenítése, a biztonságos jövő szempontjából felbecsülhetetlen értékű, a nemzet örökségét képező genetikai kincsek elherdálása ellen. "A magyar szakmai és tudományos közvéleményhez fordulva felkérünk minden illetékes szakembert, tudóst, kormányzati és civil szervezetet, hogy tegyenek hathatós lépéseket a tápiószelei Agrobotanikai Intézet és a többi génbanki tevékenységet folytató - jelenleg már az APV Zrt-nél lévő - intézmény magyar nemzeti tulajdonban való biztonságos fennmaradása, a növényi és állati génbankok szakembergárdájának védelme érdekében" - mondta el Font Sándor.
A szakpolitikus ismertette: a génbank-gyűjtemények napjainkban már nem elsősorban nemesítői alapanyag-gyűjtemények, hanem a mezőgazdasági biodiverzitás megőrzésének letéteményesei. Pótolhatatlan erőforrások, melyeknek óriási gazdasági jelentőségük is van - tette hozzá, s megjegyezte, hogy nem véletlen a multinacionális cégek érdeklődése. A fideszes honatya megmagyarázhatatlan szakmai rövidlátásnak nevezte a tápiószelei nemzeti fajtagyűjteményeket egyetlen intézeti nemesítési program munkagyűjteményévé való lefokozását és a GM-növények elterjesztésében érdekelt nemzetközi lobbi kezére játszását.
"Egyértelmű válaszát várom, hogy az FVM mit kíván tenni, hogy a génbank magyar nemzeti tulajdonban maradjon! Elképzelhetőnek tartja-e, hogy a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal együttesen az Európai Unió LIFE+ pályázata keretében megteremtsék a génbank fenntartásának anyagi feltételeit? Államtitkár úr, nyilvánítsa ki, megszüntetik-e azt az elképzelést, amelyben Martonvásárhoz csatolnák a tápiószelei Agrobotanikai Intézetet?" - tette fel a kérdéseket Font Sándor.
Gőgös Zoltán válaszában úgy vélte, az MTA-val kellene megbeszélnie, hogy milyen alapon hozták meg az elképzeléseiket. Ez egy előzetes szándéknyilatkozat, amit az MTA elnöke kezdeményezett - tette hozzá, s azt mondta, ezt ők továbbra is csak egy szándéknyilatkozatnak tekintik, hiszen az ügyben még nem született kormánydöntés. Azt mondta, minden megoldásra nyitottak.
Ángyán József az interpellációra adott választ nem fogadta el. Mint mondta, ez a támadás nem az MTA ellen irányul. Költségvetés nélkül adták át ezt az állami feladatot, ezután komoly veszélybe kerül a génbank készleteinket jelentő nemzeti örökségünk.
A parlament kormánypárti többsége 154 igen és 100 nem ellenében az államtitkári választ elfogadta.