Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A népszavazás történelmi jelentősségű

A szociális népszavazás történelmi lehetőséget jelent: minden idők legszélesebb nemzeti összefogását hozhatja létre - emelte ki Domokos László Szarvason tartott sajtótájékoztatón.


Dátum: 2007-11-05 17:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102373
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:29:42.759604, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Domokos László elmondta, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség által kezdeményezett népszavazás alkalmas arra, hogy megoldja a szociális válságot, hiszen megszabadítja az embereket azoktól a terhektől, amelyek kifizetése egyre nagyobb nehézséget jelent a családok döntő többsége számára. A szociális népszavazás történelmi lehetőséget jelent: minden idők legszélesebb nemzeti összefogását hozhatja létre - fűzte hozzá az országgyűlési képviselő.

A sajtótájékoztatón részt vett Brlás János Kardos polgármestere, Hamza Zoltán Békésszentandrás polgármestere, Várfi András Gyomaendrőd polgármestere és Kiszely Mihály Szarvas alpolgármestere.

Kapcsolódó elemek