Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormányzati intézkedések indították el a lavinát

A Fidesz oktatási tagozatának vezetője szerint az előző kormányzat négy éve alatt összesen 40-45 oktatási intézmény szűnt meg az országban, most pedig, bár az önkormányzatok költségvetésük készítésének még csak az elején tartanak, a bezárásra ítélt iskolák száma közelít ehhez.

Dátum: 2003-02-21 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7847
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:09.226717, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Sió László erről a párt és a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció pénteki budapesti tájékoztatóján beszélt.

Hangsúlyozta, hogy a tavalyi átlagosan 50 százalékos béremelés idei vonzatát a kormány nem biztosította. Elmondása szerint emiatt a legkedvezőtlenebb helyzetben a nagyvárosok vannak, ahol az önkormányzatok nagy iskolarendszert tartanak fenn, a másik hátrányosan érintett csoportba pedig a kistelepülések iskolái tartoznak.

Sió László felszólította a kormányt: ismerje el az iskolafenntartók nehéz helyzetét és egyeztessen az önkormányzati szövetségekkel annak érdekében, hogy a helyhatóságok számára is elfogadható megoldás szülessen.

Koltai Ildikó, a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakcióvezető-helyettese szerint épp a kormányzati intézkedések indítottak el negatív folyamatot, ugyanis nem biztosították a béremelés fedezetét.

A közoktatási törvény módosítása kapcsán Sió László megjegyezte: a tervezet olyan változtatásokat tartalmaz, amelyek hátrányosan érintik a fenntartókat.

Mint mondta, jó szándékú, de rossz eszközök bevezetéséről van szó akkor, amikor például az osztálykirándulásokat, erdei iskolákat az önkormányzatoknak kellene finanszírozniuk.

Véleménye szerint ezzel ugyan minden gyerek egyenlő lesz, de az eddig megtartott programokra nem lesz pénz. Hozzátette: azokat kellene támogatni, akik valóban rászorulnak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek