Folytatódik a Benes-dekrétumok ügye
Az Európai Parlamentben, az Állampolgári, Igazságügyi és Jogi Bizottságának (LIBE) mai ülésén Gál Kinga, a bizottság alelnöke, előterjesztésével és bevezetőjével zajlott vita a hagyományos nemzeti kisebbségek helyzetéről az Európai Unióban. A napirendi pont kiemelt témája volt, a szlovák parlament által nemrég megszavazott határozat, amely megerősíti a kollektív bűnösséget is magába foglaló Benes-dekrétumokat.
Dátum: 2007-11-06 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102433
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:30:00.592628, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gál Kinga képviselő asszony bevezetőjében hangsúlyozta: az Európai Unióhoz való csatlakozás után is nyomon kell követni a nemzeti kisebbségek helyzetét, különösen az új tagállamokban, hiszen egyes területeken az utóbbi években egyértelmű visszafejlődés tapasztalható.
Ilyen konkrét esetként említette a képviselő asszony, hogy mindaz, ami Szlovákiában zajlik a 600 000 magyar közösséggel kapcsolatban, ellentétben áll az Európai Unió alapvető elveivel. Példákkal támasztotta alá a magyar közösség tagjainak másodrangú állampolgárként történő kezelését. A bizottság tagjai történelmi jelentőségűnek értékelték a feszült légkörben zajlott vitát, hiszen először került sor egy, már csatlakozott országban élő nemzeti kisebbséget érintő vitára.
Gál Kinga üdvözölte, hogy a mai bizottsági eszmecserét követően a munka tovább folytatódik. "Három területen könyvelhetünk el sikereket: az Alapvető Jogok Ügynökségét a szakbizottság megkeresi egy részletes vizsgálat lefolytatásának igényével, hogy az politikamentesen elemezze az érintett kisebbségek helyzetét, beleértve a felvidéki magyarság problémáit is.
A bizottság elnöke kijelentette, hogy Franco Frattini biztoshoz fordul, hogy további információval, véleménnyel szolgáljon a kisebbségek ügyében. Gál Kinga örömét fejezte ki, hogy a szakbizottságban kialakult álláspont szerint, a nemzeti kisebbségekről szóló vitát tovább folytatják, ezáltal a mai eszmecsere csak egy folyamat első lépéseként értékelhető.