Gyurcsány Ferenc a feketegazdaságról - a Fidesz véleménye
Dátum: 2007-11-06 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102439
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:30:02.411962, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szürke- és feketegazdaság elleni fellépés, valamint a közélet kifehérítésének szándéka akkor lenne hiteles Gyurcsány Ferenctől, ha azonnal menesztené Veres János pénzügyminisztert, aki egy bizonyítottan adócsaló cég ügyvezető-tulajdonosa volt. Egy ilyen teherrel is sújtott kormány alkalmatlan arra, hogy sikerrel harcoljon a feketegazdaság ellen; a megszorításokra, értelmetlen sarcolásokra épülő kormánypolitika pedig egyenesen a feketegazdaság és a szociális válság növekedése irányába hat.
Cser-Palkovics András,
a Fidesz helyettes szóvivője