Korrupciós ügyek hálójába keveredett a kormány második embere
Megdöbbentő, hogy a kormány második embere, a miniszterelnök helyettese ilyen ügyekbe keveredett - szögezte le Pokorni Zoltán péntek délutáni sajtótájékoztatóján annak kapcsán, hogy Medgyessy Péter korrupciós ügyek láncolata miatt elfogadta Kiss Elemér kancelláriaminiszter lemondását. Pokorni Zoltán rámutatott: a Miniszterelnöki Hivatal rengeteg korrupciógyanús ügye miatt Kiss Elemér lemondásával a történet nem befejeződött, hanem éppenhogy elkezdődött.
Dátum: 2003-02-21 15:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7849
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:09.900868, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pokorni Zoltán elmondta: Medgyessy Péter ebben a helyzetben nem tehetett mást, el kellett fogadnia Kiss Elemér lemondását. Ám itt nincs vége a történetnek,
most kezdődik
a megtörtént ügyek feltárása. Hogyan fordulhatott elő, hogy a Miniszterelnöki Hivatalban kötött korrupciós szerződésekre senki nem hívta fel Medgyessy Péter figyelmét? Milyen ügyek, szerződések vannak még? Kiderült ugyanis: amire az Utolsó Figyelmeztetés című lap a figyelmet felhívta csak a jéghegy csúcsa. Kiss ügyvédi irodája nem csak a MALÉV-et világította át, de cége foglalkozott a Nemzeti Autópálya Rt vizsgálatával is. Ez utóbbi ügyek kapcsán a miniszter ugyan még elmondhatta, hogy a megbízásokról nem tudott, ám a felügyelete alá tartozó Közlönykiadót illetően erre már nem hivatkozhatott. Bizonyos információk szerint az iroda ugyanakkor a Magyar Követeléskezelő Rt.-től is kapott megbízást, de kiderült az is, hogy a Nemzeti Autópálya Rt. elnöki tisztéből tegnap felmentett és mellékesen szintén a Forgács-Kiss Ügyvédi Irodában praktizáló
László András védte Rácz Péter úttörő urat is
annak magyar állammal szembeni perében. A szituáció tehát meglehetősen furcsa: Kiss Elemér munkatársa nappal a közpénzekért is felelősséget vállaló köztisztviselő, másodállásban pedig Rácz Pétert védi egy olyan perben, amelyben a főúttörőt az állam csalás és hűtlen kezelés miatt perli.
Mi van még?
Naponta gurul elő egy rohadt alma a szekrényből - fogalmazott Pokorni Zoltán. Kérdés azonban, kik leplezték a botrányos ügyeket hónapokon keresztül? Miért az Utolsó Figyelmeztetés című lap oknyomozó cikke hívta fel a figyelmet a korrupcióra? Mi homályosította el Keller László tekintetét? Annak az embernek a tekintetét, aki minden iratba betekinthet, s elég lett volna csak a szomszéd szobába átmennie? Megkérdezte-e Medgyessy Péter Kiss Elemért arról, hogy mi van még? Pokorni Zoltán utalva a Proware, Ron Werber, a Gaming és a Hattyúház szerződéseire rámutatott: a MeH-ben ezidáig már több megkérdőjelezhető szerződés is készült. Mi van még a Miniszterelnöki Hivatal háza táján? Megkérdezte-e Medgyessy Péter az egymást érő korrupciós botrányok kapcsán helyettesét? Ha tudott ezekről az ügyekről, miért várt idáig?
Most dől el, hogy Magyarországon a jog működik-e , vagy csupán az egykori bajtársak és üzlettársak közti összetartás -fogalmazott a Fidesz politikusa.
fidesz.hu