Tiltakoznak a vasútvonal-megszűntetések ellen
Az érintett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei települések tiltakoznak a tervezett vasútvonal-megszűntetések ellen, hiszen az egyet jelent még hátrányosabb helyzetbe kerülésükkel és az esélyegyenlőségük további romlásával - mondta Tilki Attila, Fehérgyarmat polgármestere, a Fidesz országgyűlési képviselője és térségi elnöke a párt keddi nyíregyházi sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2007-11-06 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102446
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:30:04.705273, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A minisztériumi elképzelésekben szereplő Mátészalka-Vásárosnamény-Záhony, Mátészalka-Fehérgyarmat-Zajta, Mátészalka-Csenger, Tiszalök-Ohat-Pusztakócs és Nyíregyháza-Balsa-Dombrád közötti vasútvonalak megszűntetésével vonatközlekedés nélkül maradna a leghátrányosabb helyzetű Szatmár, valamint Bereg döntő része, illetve Szabolcs észak-nyugati körzete, ami a 21. században megengedhetetlen - jelentette ki a politikus, önkormányzati vezető. Hozzátette: az érintett települések helyhatóságai és lakosai minden lehetséges módon tiltakoznak a vasútvonal-megszűntetések ellen, s ha kell, "Brüsszelig elmennek annak megakadályozása érdekében".
Tilki Attila hangsúlyozta: "szándékosan tették tönkre a vasúti menetrendet, hogy később hivatkozni lehessen a csökkenő utasszámra". Példaként említette: Fehérgyarmatról a 96 kilométerre lévő Debrecenbe átlagosan 2 óra 40 perc alatt ér el egy utas vonaton. Fehérgyarmat és Nyíregyháza között pedig a 11 járatból hét Debrecen-Apafa felé kerül, s ott kell átszállni, hogy egy szatmári lakos a szabolcsi megyeszékhelyre eljuthasson.
A polgármester-képviselő állította: "a vasútleépítés a Volán vállalatok privatizációjában majdan érintettek érdekét szolgálja". Magyarázatként hozzáfűzte: a vonatok helyett autóbuszok vinnék az utasokat a megszűntetett vasútvonalakon. Megemlítette azt is, hogy "az érintett önkormányzatok nem tudják vállalni a vonalak működtetését, hiszen Fehérgyarmat környékén az 56 településből 53 helyhatósága pénzügyi gondokkal küzd, az idén is úgynevezett önhibán kívüli támogatás kérésére kényszerült."
Karakó László, Gávavencsellő polgármestere is ezt emelte ki a sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy "az önkormányzatok költségvetési támogatása jövőre 8 százalékkal csökken reál értékben".