Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét EP képviselő látogatott Derecskére

Éppen három éve, az október 23-i ünnep szónoka Pálfi István európai parlamenti néppárti képviselő volt. Most a hazai választókerületi hét keretében - a tragikusan fiatalon elhunyt képviselő utóda - De Blasio Antonio képviselő érkezett városunkba.


Dátum: 2007-11-06 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102450
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:30:06.005823, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében, a Mezőgazdasági, Településfejlesztési és Vállalkozásfejlesztési Bizottság rendkívüli, nyílt ülésén Bakó István polgármester köszöntötte és tájékoztatta a vendéget.

A megoldásra váró gondokat, problémákat négy pontban foglalta össze: szakképzés újraindítása, szakmai gyakorlat a középiskolában, infrastruktúra-fejlesztés, közösségteremtés, illetve közszolgáltatások. Utóbbiak kapcsán előrevetítette a közétkeztetés, a temetkezés, a hulladékszállítás önkormányzati hatáskörben történő megvalósítását. Szólt még az uniós előírások bonyolultságáról, illetve - Derecske mezővárosi jellegéből fakadóan - feltette a kérdést: mi lesz a jövője a mezőgazdaságnak.

De Blasio Antonio röviden szólt eddigi életéről, arról, hogy Fidesz-tagként, jelentős önkormányzati múlttal került az Európai Parlamentbe, Pálfi István helyébe, ahol megörökölte a bizottsági helyeket is. Így tagja a Regionális Fejlesztési, valamint a Költségvetési Ellenőrzési Bizottságnak. Ezen kívül póttagja az Egészségügyi és Környezetvédelmi Bizottságnak is ez év januárjától. A választókerületi hetekben itthoni munkát végez: főleg Baranyában, de lehetőségei szerint Hajdú-Biharban és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is.

A képviselő bejelentette: az Unióban prioritást élvez a tudás, a képzés, éppen ezért gratulált Derecskének, amiért újraindítja a bölcsődét, bővíti az óvodát, s beindítja a szakképzést. Külföldi szakmai gyakorlatokhoz a képviselő felajánlotta segítségét. Azt viszont sajnálattal közölte, hogy útépítésre nincs lehetőség a következő időszakban, pedig nemcsak autópályákat kellene építeni, hanem rákötő utakat is. A szennyvíz elvezetését és kezelésének megoldását térségi szinten ajánlotta a jelenlévők figyelmébe. Bejelentette továbbá, hogy a testvérvárosi kapcsolat felvételét, fejlesztését, a diákcserét támogatja az EU, ebben is segítségére lesz a helyieknek - itteni titkárán keresztül.

Egyet értett De Blasio Antonio azzal, hogy amit lehet, kézben kell tartani, ám a hulladékkezelést csak régióban gondolkodva kell megoldani. Itt Bakó István pontosított: az önkormányzat hulladékszállításra gondolt, nem a rekultivációra.

Az EP képviselő szomorúan konstatálta, hogy a mai kormány nem támogatja a vállalkozókat, pedig az Unióban a legtöbb adót a kis- és közepes vállalkozások fizetik.

A mezőgazdaságról szólva, szintén rossz hírrel szolgált: nincs stratégia a 2013 utáni időszakra, már pedig a trend a támogatások fokozatos csökkentése. Meg kell oldani a magyar nemzeti szintű támogatásokat, nem szabad hagyni, hogy a magyar mezőgazdaság tönkre menjen - szögezte le, hozzátéve: erre viszont csak egy polgári kormány lesz képes.

Id. Porkoláb Gyula kérdésében azt firtatta, milyen a megítélésünk az Unióban. De Blasio személyes élményét osztotta meg a jelenlévőkkel. Az őszödi beszéd napvilágra kerülése után éppen egy lengyel szocialista képviselőtársa kérdezte meg tőle, miért nem mond le Gyurcsány Ferenc.

Csécsi István a klímaváltozás következtében szükségessé váló öntözésről beszélt, illetve a kertészet árbevételéből kieső 50-100 millió Ft kedvezőtlen hatásairól. Kérdése volt: mekkora az öntözési támogatás az Unió régi tagállamaiban.

Balogh Sándor Tépéről, azt panaszolta fel, hogy a kabai cukorgyár bezárása után a cukorrépa-termelést abbahagyó gazdáknak a derecskei integrátor nem fizeti ki az uniós támogatást, mivel az uniós jog szerint termelő az, aki beszállítói joggal rendelkezik. Hiába van kezükben Gráf József 2007. július 26-án kelt levele, melyben arról biztosítja az érdekképviseletet, hogy a pénz a termelőt illeti, ellenkező esetben az integrátor számon kérhető.

Baranya Károly a szakképzés tekintélyének visszaállításáért szólalt fel. Szerinte elsősorban munkavállalókat kell képezni, akik a változó körülményekhez igazodva, képesek alkalmazkodni. A motivációhoz uniós segítséget is vár, ugyanis érettségi után nem mindenkiből lesz diplomás. Így pl. kertészként lehessen egy hetet eltölteni az Unióban. De Blasio Antoniotól azt kérte, jelezze, milyen munkakörökbe várják a szakembereket az Unióban.

A képviselő természetesen nem tudott valamennyi felvetett problémára választ adni, ám azt kérte a jelenlévőktől, hogy minden kérdést juttassanak el megyei titkárához.

Kapcsolódó elemek