Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

2008-as sportköltségvetésről

Az ez évi sportköltségvetés valóban 15 százalékkal növekedett a tavalyi évhez képest, azonban a 2002-es évet 27 milliárdos sportköltségvetéssel fejezte be a kormány. Most ez a megnövekedett költségvetés 13,7 milliárd forint - mutat rá közleményében Szalay Ferenc.


Dátum: 2007-11-06 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102453
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:30:06.984313, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A költségvetés szerkezetét érdemes megvizsgálni, hiszen az látszik belőle, hogy jóval kevesebb forrás jut diáksportra, szabadidősportra mint tavaly. Nagyon keveset fordít létesítményfejlesztésre, és ami a legnagyobb probléma, hogy sem az olimpiai felkészülést, sem pedig a kint tartózkodást nem finanszírozza olyan mértékben, mint ahogy az elvárható lenne - hívja fel a figyelmet a Fidesz Sport- és turisztikai kabinetének vezetője.

A Magyar Olimpiai Bizottság és a Sportágak Országos Szövetsége egyaránt kétmilliárd forintot kért a 2008-as felkészülésre és 420 millió forintot a kint tartózkodásra. Ezeknek az összegeknek az 50 százaléka áll a költségvetésben rendelkezésre. Alapvető probléma, hogy bár erről ötpárti egyezség született, a mindennapos testnevelés heti két és fél óráról három órára való növelése sem jelenik meg a költségvetésben.

A Nemzeti Sportstratégia - melyet mind az öt parlamenti párt elfogadott - megvalósításához sem állnak rendelkezésre források - szögezi le a közlemény.

Kapcsolódó elemek