Tiltakozik hét polgármester
Nagyvisnyó és Szilvásvárad mellett Borsod-Abaúj-Zemplén megye településeinek - Nekézseny, Királd, Sáta, Putnok, Csokvaomány - polgármesterei is aláírták a gazdasági és közlekedési miniszter, Kóka Jánosnak címzett levelet. Ezzel tiltakoznak a Szilvásvárad-Putnok vasúti szárnyvonal megszüntetése ellen.
Dátum: 2007-11-06 16:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102465
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:30:11.005753, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hangsúlyozták, hogy a vonalszakasz mellett nem fut párhuzamosan közút. A volán vállalatok jelezték, hogy csak nagy anyagi ráfordításokkal oldhatnák meg a vasút által összekötött települések lakóinak utaztatását.
Érveik közt kitértek arra is, hogy az ország legszebb vonalvezetésű szakasza a Szilvásvárad-putnoki. Különösnek tartják, hogy az utaslétszám számolásánál nem vették figyelembe a turistaforgalmat.
A vasút megszüntetése a Bélapátfalvi Ipari Parkot is negatívan érinti.