Chirac az ENSZ-ellenőrzés folytatása mellett
A francia elnök pénteken ismét nyomatékos formában szögezte le álláspontját, miszerint Irak lefegyverzése az ENSZ-ellenőrök tevékenységének folytatásával, "katonai eszközök alkalmazása nélkül is" elérhető.
Dátum: 2003-02-21 16:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7851
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:10.559360, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jacques Chirac a 22. francia-afrikai csúcsértekezlet befejezése alkalmából Párizsban tartott sajtókonferenciáján kijelentette: minden azt igazolja, hogy a (bagdadi fegyverzet-leszerelésre irányuló) célkitűzés békés úton megvalósítható, azaz az ENSZ-ellenőrzés eszközével, nem pedig katonai módszerekkel. Mint hozzáfűzte, értékelése a dolgok jelenlegi állásából indul ki.
Hangsúlyozta egyúttal, hogy Bagdadnak az eddigieknél "aktívabban kell együttműködnie" tömegpusztító fegyverzetének felszámolásában.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsában jövő héten várható francia-amerikai erőpróba előtt Chirac kiemelte, hogy a párizsi helyzetelemzést alátámasztó állásfoglalást a fekete földrész 52 vezetője előző nap elfogadott közös nyilatkozatában egyhangúlag biztosította egyetértéséről.
Emlékeztetett arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa múlt pénteken meghallgatta a világszervezet leszerelési szakembereinek iraki tevékenységét összegező jelentést. A beszámoló hangsúlyozta, hogy Iraknak kétségtelenül sokkal tevőlegesebb közreműködést kell tanúsítania tömegpusztító fegyverzetének megsemmisítésében, amely a jelentés szerint folyamatban van - állapította meg a francia elnök.
Párizs jelentős erőfeszítéseket tesz, hogy elejét vegye egy második BT-határozatnak, amelyre az amerikai kormányzat nemzetközi felhatalmazásként hivatkozhatna a Bagdad elleni háború jogi megalapozásaként. Párizs álláspontja szerint nincs különbség az amerikai és francia kiindulópont tekintetében: mindkét fél Irak lefegyverzésére törekszik. Franciaország azonban a cél megvalósításához nem találja elkerülhetetlennek a háború kirobbantását, amelyre a washingtoni kormányzat minden jel szerint elszánta magát, miután közel kétszázezer fős erőt vonultatott fel Irak térségében.
MTI - fidesz.hu