Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A Terror Háza Múzeum egyéves születésnapján"

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület közleményében tiltakozik a Terror Háza felé irányuló támadások ellen, és támogatja a Terror Háza Múzeum megvédésére kibontakozó társadalmi összefogást.


Dátum: 2003-02-21 16:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7852
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:10.886900, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy évvel ezelőtt nyílt meg a Terror Háza Múzeum. Egy éve ilyenkor minden jóérzésű ember örült, hogy a Terror Háza Múzeum létrehozásával végre régi adósságát törleszti a nemzet 1944, az ötvenes évek, az 56-os forradalom vértanúival és sokat szenvedett túlélőivel szemben. Azokkal szemben, akik túlélték a meghurcoltatást és a megaláztatást, a kínzást, a brutalitást, halálraítéltként a visszaszámlálás rémületét, a vallatások és a börtön megannyi kínját, és akik évek múlva, hiába szabadultak börtönükből, páriaként élhettek csak saját hazájukban.

Azoknak tartozott ezzel a múzeummal a magyarság, akik tizenkét esztendőn keresztül hiába vártak sebzett önérzettel.

Hiába vártak, hogy a demokratikus Magyarország immár megtalálja az emlékezés és a kegyelet méltó mementóját.

Hiába vártak, hogy megkapják az erkölcsi igazságtételnek azt a formáját, amely nem keveri össze a megbékélést a történelemi hazugsággal, üldözőt az üldözöttel, és amely nem ringatja magát abba a hamis illúzióban, hogy lehetséges volna tisztázó szándékkal a bűnről beszélni úgy, hogy ne nevezzék néven a bűnösöket.

Most mindez veszélybe került. Rövidlátó politizálás, pártállami örökség, az 1990-ben lezajlott hatalmas történelmi fordulat felismerése és tagadása, cinizmus és kicsinyes ügyeskedés próbálja a lehető legméltatlanabb módokon eltörölni vagy legalább is ellehetetleníteni, felhígítani, röviden: megszüntetni az új Magyarország történelmi emlékezetének egyik legjelentősebb intézményét.

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület a leghatározottabban tiltakozik ez ellen, és támogatja a Terror Háza Múzeum megvédésére kibontakozó társadalmi összefogást. Felhívjuk a felelős kormányzati tényezők figyelmét arra is, hogy eljárásuk nagy megütközést vált ki világszerte és súlyos kárt okoz az ország nemzetközi megítélésének.

OS - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek