A vasút megmaradásáért tüntettek
A vasút megmaradásáért tüntetett mintegy 250 ember szerdán Fehérgyarmaton a MÁV-pályaudvar előtt; a demonstrációt követően a térség polgármesterei közül heten Mátészalkán tartottak sajtótájékoztatót, amelyen a szatmári térséget érintő Mátészalka-Csenger, Mátészalka-Vásárosnamény-Záhony és a Mátészalka-Fehérgyarmat-Zajta közötti vasútvonal tervezett megszűntetése ellen tiltakoztak.
Dátum: 2007-11-07 10:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102511
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:30:25.663079, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fehérgyarmaton demonstrálók között ott volt Tilki Attila, a kisváros polgármestere, a Fidesz országgyűlési képviselője és megyei elnöke, aki az MTI-nek elmondta: a térség lakói számára elfogadhatatlan a vasútvonalak megszűntetésére vonatkozó elképzelés, hiszen még hátrányosabb helyezet teremt az amúgy is súlyos gondokkal küzdő szatmári kisrégiónak. A politikus közölte, hogy a vasút megmaradásának fontosságáról konferencián szeretnék meggyőzni az illetékeseket, amelyre meghívják a gazdasági minisztert és a köztársasági elnököt is. Az érintett 49 szatmári településen tiltakozó aláírásgyűjtés is indult, s eddig több, mint 2.500-an már alá is írták a vasút szükségességéről szóló nyilatkozatot. Tilki Attila kiemelte: nem megszűntetni, hanem fejleszteni kellene a vasutat Szatmárban, nyitni a szomszédos Ukrajna és Románia irányába, s átjárhatóvá tenni a határt a vonatok számára.
A mátészalkai sajtótájékoztatón Erdélyi Miklós, Ópályi polgármestere a fejlesztés szükségességével kapcsolatban a távirati iroda munkatársának kifejtette: koncepcióváltásra lenne szükség, a közúti beruházásokkal szemben a környezetkímélő, vasútit kellene előnybe részesíteni, úgy mint azt Nyugat-Európában teszik manapság. Hozzáfűzte, hogy a kevés utas a rossz állapotban lévő létesítmények miatt van, a tönkrement pályákon 30-40 kilométeres sebességgel "vánszorognak" a vonatok, 50-60 kilométerre is csak két-két és fél óra alatt lehet eljutni a szerelvényeken.