Jogsértően alakult meg számos LEADER csoport
A vidékfejlesztési politika keretében a helyi közösségek támogatására szolgáló európai uniós program, a LEADER keretében létrejövő, úgynevezett akciócsoportok magyarországi megalakulásával kapcsolatos "vélt vagy vélhető törvénytelenségek"-ről tartott sajtótájékoztatót szerdán Brüsszelben, az Európai Parlamentben a keleti országrész négy helységének polgármestere, Arnóth Sándor (Püspökladány), Kiss Attila (Hajdúböszörmény), Szegi Emma (Kaba) és Tasó László (Nyíradony).
Dátum: 2007-11-07 18:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102546
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:30:37.168261, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A többnyire fideszes polgármesterek De Blasio Antonio (Fidesz-MPSZ) EP-képviselő meghívására szakmai programon vettek részt az unós intézményekben. A képviselő az újságíróknak elmondta, hogy az önkormányzati vezetők közlései alapján Surján László (KDNP) EP-képviselővel közösen már megkeresték a Európai Bizottságot és a csalásellenes EU-hivatalt (OLAF) az ügyben.
A LEADER akciócsoportok keretében civil szervezetek, vállalkozások és önkormányzatok közösen dolgozták ki a vidék felzárkóztatására, munkahelyteremtésre, helyi termékek előállítására és értékesítésére, környezetvédelemre, turizmusfejlesztésre, hagyományőrzésre, integrációteremtésre irányuló vidékfejlesztési terveiket.
A polgármesterek elmondták, meglátásuk szerint a csoportokat "úgy szervezték meg, hogy kihagytak belőlük mindenkit, aki nem a kormányoldalon volt". Úgy vélték, a csoportokat titkos akció keretében hozták létre, és a kormányoldalhoz nem tartozóknak nem adtak lehetőséget arra, hogy együtt dolgozzanak velük.
A tudomásuk szerinti jogsértéseket részletezve elmondták, a LEADER akciócsoportok több kistérségben például úgy jöttek létre, hogy a megalakulást már a meghirdetett időpont előtt néhány órával - főként a kormányoldalhoz tartozók - önkényesen, mások kizárásával lebonyolították. A később csatlakozni vágyóknak több helyütt állítólag azt válaszolták, hogy már nincs szükség rájuk.
Ilyen és hasonló módszerekre minden megyében volt példa - állították, hozzátéve, hogy volt jó példa is, ahol minden érdeklődőt bevontak a munkába.
Hangoztatták: fontos lenne, hogy egyenlő eséllyel mindenki hozzáférjen a keretösszeghez - összesen 70 milliárd forintról van szó. A pályázati források lehívásában mindenképpen a szakmaiságnak kellene érvényesülnie - emelték ki.
Felhívták az EU vezető testületeinek figyelmét, "ne asszisztáljanak ahhoz, hogy Magyarországon baloldali pártpolitikai célokra fordíthassanak eredetileg vidékfejlesztési célokra szánt összegeket".
A polgármesterek jelezték, hogy az Alkotmánybíróságnál is panasszal éltek, mert a 40 napos alakulási határidő alatt háromszor változtatták meg a jogszabályokat, és a határidőt csak azok tudták sikeresen betartani, akik e változásokról információval rendelkeztek.
Arra is igyekeztek felhívni a figyelmet, hogy a szerintük jogsértő megalakulás után a csoportok immár szabályosan tudnak működni, így tevékenységük továbbra is zárt körű marad.
A nyilatkozók elmondták azt is: uniós tárgyalópartnereik meglepetéssel fogadták beszámolójukat, Brüsszelben "nem tudják elképzelni, hogy ilyesmi történhet egy EU-tagországban".
Az Európai Bizottság és az OLAF válaszainak fényében az érintett EP-képviselők fellépnek az ügyben az EP bizottságaiban és a plenáris ülésen is - szögezte le De Blasio Antonio.