Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarországon szociális válság alakult ki

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője és Németh Zsolt, a párt külügyi kabinetvezetője a magyar belpolitikai helyzetről tájékoztatta a Magyarországra akkreditált nagyköveteket szerdán Budapesten.


Dátum: 2007-11-07 19:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102556
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:30:40.511816, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Navracsics Tibor a távirati irodának azt mondta: a találkozón általános belpolitikai helyzetértékelést tartott, és elmondta a Fidesz véleményét a kormány 1,5 éves teljesítményéről. A frakcióvezető emellett beszélt arról is, hogy a Fidesz szerint Magyarországon szociális válság alakult ki, és beszámolt a párt által kezdeményezett népszavazás ügyéről is.

Németh Zsolt külügyi témák, többek között a Benes-dekrétumok és Koszovó ügyében adott tájékoztatást a Fidesz álláspontjáról, valamint energiapolitikai kérdésekben fejtette ki pártja véleményét. A találkozóra a Magyarországra akkreditált összes nagykövetség képviselőit meghívták.

Kapcsolódó elemek