Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lopakodó látogatás - hiteltelen ígéretek

A Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnökeként és a megyében élő emberként is örülök annak, ha unatkozó budapesti milliárdosok látogatnak a megyébe és ismerkednek az itt élők gondjaival - írja közleményében Rácz Róbert.


Dátum: 2007-11-08 15:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102607
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:30:56.046069, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kevésbé örülök, ha ez a milliárdos, aki az ország miniszterelnöke, a kertek alatt lopakodva, párt szervezésben, az adófizetők pénzét költve érkezik hozzánk. Még kevésbé tudom elfogadni, hogy ígérethalmazzal érkezik, aminek a vége a legtöbb esetben csalódás - olvasható a dokumentumban.

Rácz Róbert közleményében így fogalmaz: autópályát ígér, miközben sorra veszítik el lízingelt autóikat az emberek az egyre nehezebbé váló anyagi helyzetük miatt.

Közlekedésfejlesztésről beszél miközben vasúti szárnyvonalakat zárnak le, ellehetetlenítve ezzel a térségben élők életét, az iskolába és a munkába járásukat.

A mezőgazdaság fényes jövőjét ecseteli, miközben gazdák százai mennek tönkre, és veszítik el több évtized kemény munkájával létrehozott gazdaságaikat.

Közoktatásfejlesztést hangoztat, de tudjuk, hogy több mint 8000 pedagógus veszítette el állását, és iskolák léte forog veszélyben.

A tervek és a beláthatatlanul távoli jövőben érkező pénzek nem érnek semmit, ha azok nem az emberek életminőségének javulását eredményezik. A Rózsadombon megálmodott víziók -amelyek nem az itt élő emberek életének jobbá tételét, sorsuknak jobbrafordulását eredményezik - feleslegesek és értelmetlenek. Nagyfokú érzéketlenség ámítani az embereket akkor, amikor napról napra nehezebben élnek, az országot elborító szociális válság nehezíti életüket.

Nincs okunk elhinni egy hazug ember szebb jövőt ígérő szavait, melyek megvalósulására az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyon kevés esély van - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek