Robbanás egy New York-i olajfinomítóban
A New York-i tűzoltóság szerint egy üzemanyagot szállító tartályhajó robbant fel, és borította lángba a Staten Island szigetnegyeden lévő finomító egyik olajraktárának kikötőjét. A létesítmény az Exxon Mobil olajvállalat tulajdona.
Dátum: 2003-02-21 19:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7856
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:12.336245, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A CNN és helyi televíziók jelentése szerint a robbanás a szigetet és a szárazföldön lévő New Jerseyt elválasztó vékony, Arthur Killnek nevezett tengerszoroson átívelő Outerbridge híd közelében helyi idő szerint péntek délelőtt 10 óra után néhány perccel történt.
A lángok mintegy 100 méter magasra csaptak fel, és sűrű fekete felhő gomolygott a térség fölött. A robbanás dörejét több kilométeres körzetben hallották New York és a szárazföldi New Jersey állam lakói. Egyes helybeliek úgy érezték, hogy megremeg lábuk alatt a föld.
A robbanás oka egyelőre nem tisztázott, de a hatóságok inkább balesetet, semmint terrorista támadást tartanak valószínűbbnek. Egyelőre azonban ez utóbbi lehetőséget sem zárják még ki, mondván, egy olajfinomító ideális célpont lehet a terroristák számára.
Személyi sérülésről nem érkezett hír. Michael Bloomberg, New York polgármestere nem sokkal a robbanás után megnyugtatta a környező városrészek lakóit, hogy a tűz nagy valószínűséggel nem terjed át lakott településekre.
Mintegy 1 dollárral nőtt pénteken délután a kőolaj szabadpiaci ára röviddel azután, hogy robbanás történt a Staten Island egyik olajfinomítójában.
Közép-európai idő szerint 16.40-kor a londoni Nemzetközi Olajtőzsdén (IPE) a globális alaptípusnak számító északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 74 centtel 32,30 dollárra erősödött áprilisi határidőre.
Ugyanerre a lejáratra a New York-i árupiacon (NYMEX) az Amerikában irányadó West Texas Intermediate (WTI) hordónkénti ára 1,21 dollárral 35,95 dollárra ugrott.
MTI - fidesz.hu