Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Büntessék meg a felelősöket!

Amikor 2004-ben felfedeztük Csepelen az 1200 tonna rendkívül mérgező galvániszapot, azt követeltük, hogy vitessék el a hulladékot, és büntessék meg a felelősöket - emlékeztetett Németh Szilárd és Illés Zoltán sajtóközleményében.


Dátum: 2007-11-09 12:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102663
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:31:13.038038, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Most végre megkezdődött a veszélyes hulladék elvitele, ártalmatlanítása. A csepeliek nevében köszönetüket fejezték ki Fodor Gábor miniszternek azért, hogy a sok éve húzódó probléma megoldását ilyen határozottan felvállalta. Kijelentették: mint azonban kezdettől fogva, most is azt képviselik, hogy ne csak a veszélyes hulladék és a szennyezetté vált talaj ártalmatlanítása történjen meg, hanem a felelősök megbüntetése, és az okozott kár megtéríttetése.

Fodor Gábor miniszter úrral egyetértenek abban is, hogy az évek óta szakszerűtlenül tárolt galvániszap már kezdetben is komoly kockázati tényként veszélyeztette a Duna ökológiáját, a csepeli ivóvízbázist és a kerületi lakosság, a telephelyen dolgozó emberek egészségét, biztonságát. Miért kellett akkor évek várni az elszállítással? - tették fel a kérdést.

Azért, mert nem akadt egyetlen hivatalos szerv, ember sem, se a csepeli önkormányzat vezetésében, se környezetvédelmi felügyelőségen, se a minisztériumban, aki cselekedett volna - volt a válasz. Sőt, minden szakértői vélemény ellenére azt próbálták a közvéleménnyel elhitetni, hogy itt bizony semmi probléma sincs. Számunkra érthetetlen - írták -, hogy mi motiválja az ilyen politikusi és hatósági magatartást.

A közleményből kiderült, hogy arra sem kaptak ez idáig választ, hogy miért adott ki hatósági engedélyt a csepeli önkormányzat arra, hogy az önkormányzat tulajdonában is álló ingatlanra rakhassák le a galvániszapot, s érthetetlen az is, hogy Tóth Mihály polgármester miért titkolta másfél éven át a képviselő-testület és a csepeli lakosok előtt a mérgező hulladék voltát?

Elfogadhatatlannak tartják, hogy a százmilliós kárt okozó bűncselekmény költségeit közpénzből, az adófizetők pénzéből fedezzék. Az állam helyesen cselekszik, amikor gondoskodik a környezetszennyezés megszüntetéséről és ártalmatlanításáról - húzták alá -, a számlát azonban azokkal kell kifizettetni, akik a környezetszennyezésért felelősök!

A közvélemény sokáig úgy tudta, hogy a környezetszennyezés egyszemélyes felelőse a Fríz Kft., és annak tulajdonosa, Jakab István vállalkozó. A kft. és a vállalkozó anyagilag tönkrement, esély sincs a kár megtérítésére - állítják azok, akik el akarják hallgatni a valóságot.

A Magyar Köztársaság 1995. évi LIII. törvényének 102. § szerint a környezetvédelmi jogsértő felelősség annak az ingatlannak a tulajdonosát és birtokosát (használóját) is egyetemlegesen terheli, amelyen a tevékenységet folytatták. Ez alól a felelősség alól a tulajdonos a törvény szerint akkor mentesülhet, ha megnevezi az ingatlan tényleges használóját, és kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a felelősség nem őt terheli.

A Fidesz-KDNP csepeli frakciója 2007. augusztusában vaskos anyagot készített, fényképekkel, iratokkal dokumentáltan az ügy hátteréről, a cégek és az önkormányzat kapcsolatrendszeréről. "Ezt átadtuk Fodor Gábor miniszter úrnak is, hogy felhasználhassa a szennyezés körülményeinek kivizsgálásában, a felelősök kézre kerítésében. Arra kértük továbbá a miniszter urat, hogy vizsgálja meg a galvániszap elvitelére kiírt közbeszerzési pályázat döntéshozatalának körülményeit és a galvániszap elhelyezésére szolgáló dunaújvárosi lerakó műszaki alkalmasságát és biztonságosságát" - olvasható a közleményben.

Kapcsolódó elemek