Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erre kellett a kórházi napidíj?

Érdre és Százhalombattára látogatott csütörtökön Tarlós István a szociális népszavazás kampánykörútjának második napán.


Dátum: 2007-11-09 12:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102666
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:31:13.956155, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Százhalombattán a Fidesz helyi elnöke fogadta Tarlós Istvánt, aki beszédet mondott a piactéren. Kitért arra, hogy sokan azt hangoztatják: tízből csak négy ember menne el a népszavazásra. De ha tízből négyen elmennek szavazni - hangsúlyozta a szociális népszavazási kampány vezetője - az már pont elég lesz, mert a népszavazás eredményességéhez kétmillió "igen" szavazatra van szükség.

Emlékeztetett Horváth Ágnes tegnapi kijelentésére, mely szerint a kórházi napidíjaknak már látszik az eredménye, ettől kezdve ugyanis almát és narancsot fognak kapni a betegek. "Hát erre kell a kórházi napidíj?" - tette fel a kérdést Tarlós István. Elmaradnak az életmentő vizsgálatok és műtétek, s ezek helyett arra költik a pénzünket, hogy a páros ágyaknak narancsot, a páratlanoknak pedig almát osztanak.

Érden Tarlós Istvánt a polgármester, T. Mészáros András és a képviselőtestület több tagja fogadta. Majd együtt ellátogattak a helyi szakorvosi rendelőintézetbe. Ezt követően a politikus részt vett az érdi művelődési központban megrendezett lakossági fórumon. A programon beszédet mondott a helyi polgármester és Iván László, a Fidesz országgyűlési képviselője is.

"Hatezer aláírás gyűlt össze a választókerületben, és ebből négyezret Érdnek köszönhetünk" - kezdte beszédét T. Mészáros András. Itt is sokan gondolják úgy -folytatta -, hogy el kell törölni a vizitdíjat és a tandíjat, s rövidesen el kell törölni ezt a kormányt is. Kijelentette, mikor a Fideszben úgy döntöttek, hogy Tarlós István kezébe teszik a népszavazás ügyét, jó döntést hoztak.

Iván László beszédében azt hangsúlyozta, a népszavazásnak azért is kiemelkedő a jelentősége, mert a társadalomban meglévő betegségek és zavarok, valamint az emberek közötti kapcsolatbeli problémák is orvosolhatóak vele.

Nemcsak szociális, hanem morális, és ami ennél is rosszabb, érzelmi válság van az országban - jelentette ki Tarlós István. A szociális népszavazási kampány vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy ha valaki a hatalom köreiből felzárkóztatásról, reformokról beszél, akkor nekünk sajnos mások jutnak az eszünkbe: a falvak és az önkormányzatok tönkretétele, a jövő útjának nevezett profitéhes privatizáció és az emberek szelektálása az egészségügyben és az oktatásban. Mint fogalmazott, a miniszterelnök és köre, gyakran és önérzetesen nevezik magunkat demokratának, méghozzá úgy teszik ezt, hogy a törvénnyel egyenjogú népszavazást semmibe veszik. Amelyik kormány ezt megteszi, az nem lehet demokrata - fűzte hozzá.

Sólyom Lászlóról szólva kijelentette: a köztársasági elnökre számíthatunk ebben az ügyben. És nem azért - hangsúlyozta -, mert oda lehetne tolni bármelyik oldalra, hanem azért, mert a köztársasági elnök nem fog bohócsapkát húzni a népszavazás intézményének fejére. Ezért bízhatunk benne, hogy nem fog ellentétes tartalmú kérdésekben egyidejűleg népszavazást kiírni - zárta gondolatait Tarlós István.

Az országjárás hétfői programjában Tiszalök, Ibrány, Rakamaz és Tiszavasvári meglátogatása szerepel.

Kapcsolódó elemek