Fogyasztóbarát mobilszolgáltatást
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Informatikai és Telekommunikációs Munkacsoportja mai ülésén újra áttekintette a korábbi, mobilszolgáltatókkal kapcsolatos felvetéseit.
Dátum: 2007-11-09 12:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102670
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:31:15.178482, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a hűségnyilatkozatok, a másodpercalapú számlázás, illetve a telefonos ügyfélszolgálatok terén egy magasabb szintű fogyasztóbarát üzletpolitika valósuljon meg hazánkban - írja közleményében Koszorús László és Nyitrai Zsolt.
Ezen cél érdekében, felkérjük az illetékes hatóságokat, hogy a gazdaság azon területén, amelyben a szolgáltatók a fent említett problémakörökben érintettek, készítsenek hatástanulmányokat - fogalmaz a két politikus.
Mindezt annak érdekében tesszük, hogy tisztább képet kapjanak a fogyasztók és a szolgáltatók arról, hogy mennyire csökkenthető a hűségnyilatkozatok minimális időtartama, mennyiben szolgálja a fogyasztók érdekeit a másodpercalapú számlázás kötelezővé tétele, illetve egy hatékonyabb ügyfélszolgálat bevezetése - olvasható a dokumentumban.
A Munkacsoport el kívánja érni, hogy a mobilszolgáltatókon túlmenően az internetszolgáltatóknál, kábelszolgáltatóknál, vonalas szolgáltatóknál, és a hamarosan elterjedő digitális televíziózásnál is megvalósuljanak a fenti célok - zárul a közlemény.