Az MSZP a felelős a honvédség állapota miatt
A költségvetés számai azt mutatják, hogy a kormánynak semmi elképzelése nincs a hadsereget illetően - hangsúlyozza a Fidesz védelmi kabinete Keleti György az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának szocialista alelnökének közleményére reagálva.
Dátum: 2007-11-09 13:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102673
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:31:16.261421, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A 2008. évi költségvetési törvénytervezetben szereplő számok is azt bizonyítják, hogy a kormányzatnak semmiféle elképzelése nincs a hadsereg valódi rendeltetésére, szerepére nézve" - olvasható a kabinet közleményében.
Mint hangsúlyozzák, "miközben a szocialista kormány az expedíciós haderőt tervezgeti, csupán a nemzeti össztermékünk (GDP) 1,17%-át biztosítja jövőre a honvédelemre".
Ez kiválthatja a NATO rosszallását is, hiszen az Észak-Atlanti Szövetség nagyobb, a nemzeti össztermék 2 százalékát elérő hozzájárulást vár el a tagállamoktól a védelmi költségekre - mutat rá a Fidesz, hangsúlyozva ,,hogy a Magyar Honvédség jelenlegi állapotában már csak a haderőt nem fenntartó Izlandhoz, vagy a rendkívül csekély létszámú haderőt fenntartó Luxemburg szintjéhez hasonlítható".
A Fidesz véleménye szerint a Gyurcsány-kormányt és az MSZP-t terheli a felelősség azért, hogy a Magyar Honvédséget az elmúlt években példátlan módon visszafejlesztették, teljes haderőnemeket szereltek le, és nem jut elegendő pénz a megfelelő fejlesztésekre.
"Valljuk, hogy hadseregünk ügye össznemzeti kérdés, de abban a játékban nem kívánunk részt venni, hogy a szocialista kormány sorozatos hibáiért, a pénzelvonásért az MSZP politikusai megdöbbentő módon a Fideszt tegyék felelőssé" - írják.
A Fidesz, amint az a dokumentumban olvasható felszólítja a kormányzó szocialistákat, "hogy az ellenzék sorozatos támadása helyett inkább érjék el Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnöknél, hogy a hadsereg többletforrásokhoz jusson, és 2008-as évet végre ne a visszafejlesztések, elvonások jellemezzék".