Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közgyűjteményi Nap második alkalommal Sopronban

Sopron polgármestere köszöntőjével kezdték meg a tanácskozást a második alkalommal megrendezett Közgyűjteményi Napon Sopronban. Dr. Fodor Tamás utalt a közgyűjteményekben dolgozó szakemberek ugyan nem látványos, de annál értékesebb munkájára, amely a múlt ismeretét a jelenbe hozza, hogy annak értékeit, tapasztalatait, tanulságait a jövő építésében használhassuk.


Dátum: 2007-11-09 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102676
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:31:17.236846, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Levéltár régóta tervezett elképzelése valósult meg a szakmai eseményen, amelynek célja, hogy a szakmai konferenciák, programok mellett évente egyszer, a Tudomány Napjához kapcsolódva a városban, működő közgyűjteményekben dolgozók találkozhassanak, azért, hogy a többi intézményben folyó szakmai munkát, az egyes személyek kutatási szakterületeit megismerhessék. Így elkerülhetők az esetleges kutatási párhuzamok, másrészt nagyobb esély van közös programok kidolgozására, a jól használható ötletek követőkre találhatnak.

Az intézményeknek különböző fenntartói vannak: város, megye, egyházak, egyetem, alapítvány, de közös bennük, hogy valamennyi Sopronban működik, az ország egyik legpatinásabb városában, amely történetének feldolgozása, írott és íratlan (régészeti, építészeti, stb.) forrásainak megőrzése és feltárása különösen nagy és szép feladatot ró a szakemberekre. Ezt a munkát a város messzemenően támogatja, hiszen ebben olyan elődök adtak példát, mint a Soproni Szemle (Heimler Károly alapító főszerkesztővel), vagy Thurner Mihály polgármester tevékenysége, aki a város költségén adatta ki Házi Jenő főlevéltáros munkájaként 13 kötetben Sopron Mohács előtti okleveleit. Sopron gyakorlatilag az egyetlen olyan magyarországi város, amelynek történeti forrásai szinte hiánytalanul fennmaradtak. Levéltárának első oklevele 1162-ben íródott, összességében csaknem 5000 Mohács előtti oklevelet őrzünk, amelyből 4000 Sopron város levéltárában maradt fent.

Kapcsolódó elemek