Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány miatt az ország a háború irányába sodródik

Ismét nem sikerült megállapodniuk a parlamenti pártoknak a Törökországnak nyújtandó NATO-támogatás ügyében; a Fidesz ragaszkodik ahhoz, hogy a NATO védelmi tervezési bizottságának határozatából kiemelt, az országon átszállítandó eszközöket felsoroló három pont szerepeljen az országgyűlési határozatban.


Dátum: 2003-02-21 20:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7859
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:13.251411, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Németh Zsolt, a Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta: a kormánynak hátsó szándéka van, "ezért nem kíván megállapodni abban, amivel a NATO-val megállapodott". A politikus közölte: a kormánynak kötelessége felügyelni, hogy milyen eszközöket szállítanak át Magyarországon.

A Fidesz alelnöke nyugtalanítónak nevezte, hogy a csütörtöki hírek szerint helikopterek és repülők haladnak át az országon.

- Kezdeményezzük, hogy egy parlamenti vizsgálóbizottság jöjjön létre, amely ellenőrzi, milyen harci eszközök haladnak át Magyarországon - mondta Németh Zsolt, hozzátéve, hogy e kezdeményezésük nem feltétele a határozati javaslat elfogadásának.

Aláhúzta: a Fidesz továbbra is kész arra, hogy ha a három katonai eszközt definiálja a javaslat, akkor megszavazzák.

Szavai szerint, ha a kormányzat nem változtat magatartásán, az ország tovább sodródik a háború irányába.

Az egyeztetést követően Németh Zsolt elmondta, hogy pártja nyitott a további tárgyalásra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek