A Fidesz ellenzi az ingatlanadót
A Fidesz nemmel fog szavazni az adótörvény egészére, hiszen az több sebből vérzik, nem csökkenti a terheket, hanem növeli, így összességében nem lehet elfogadni.
Dátum: 2007-11-10 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102698
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:31:23.696477, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Mihály az adószavazások kapcsán felszólította a kormányt, hogy "álljon el az ingatlanadó bevezetésének megteremtésétől". Ugyanis ha a törvény így marad, akkor a kormány az ingatlanadózás lehetőségét teremti meg - jelentette ki a politikus.
A hatályos törvények alapján ma az önkormányzatok döntésétől függ, hogy milyen alapon (az építmény hasznos területe vagy a korrigált forgalmi érték alapján) vetnek ki helyi adót. A beterjesztett törvényjavaslat ugyanakkor megszüntetné az önkormányzat választási lehetőségét - mondta el Varga Mihály.
Emlékezetett rá: a Fidesz azt javasolta, hogy maradjon meg a mostani szabályozás, és az önkormányzatok választhassanak, hogy milyen alapon akarják a helyi adót kivetni. Megjegyezte: egyébként az önkormányzatok 99 százaléka ma négyzetméter alapján vet ki ilyen jellegű helyi adót, számított forgalmi érték alapján mindössze 3-4 önkormányzat veti ki ezt az adótípust.
Varga Mihály szólt arról is, hogy az MSZP sem értett egyet a kormány elképzelésével, és ők is benyújtottak egy javaslatot, ugyanakkor azt is hozzátette: a Fidesz az MSZP javaslatát nem támogatta, mert volt benne néhány szigorító feltétel, amit a párt nem tudott elfogadni.
A Fidesz gazdasági szakpolitikusa beszámolt arról, hogy egyik párt javaslata sem kapta meg a szükséges támogató szavazatot, így maradt a mindenki számára legrosszabb variáció, az, hogy a jövőben csak a számított érték alapján lehessen ilyen adót kivetni. Hozzátette: ez az ingatlanadózás bevezetésének feltételét teremti meg.
Varga Mihály elmondta azt is, hogy az önkormányzati és területfejlesztési bizottság benyújtott egy zárószavazás előtti módosítást, mely lehetővé tenné, hogy megmaradjon az önkormányzatok választási lehetősége. Úgy fogalmaz ez az indítvány, hogy a törvényjavaslat végszavazás előtti állapota súlyosan korlátozza az önkormányzatok jogait, és aránytalan többletterhet jelent a lakosságnak, ha ez a megoldás marad - tájékoztatott a politikus.
A Fidesz ezért támogatni fogja a végszavazásánál az önkormányzati és területfejlesztési bizottság javaslatát - mondta el a párt alelnöke. Ugyanakkor a Fidesz is be fog nyújtani egy javaslatot, amelyben azt fogalmazzák meg, hogy "az ingatlanadó teljes módon kerüljön eltörlésre, azaz a lehetősége se legyen meg, hogy a kormány a következő években az ingatlanadózást megteremtse" - tette hozzá, majd arra kérte a kormánypártokat, hogy támogassák majd ezt az indítványt.
Elmondta azt is, hogy a Fidesz a törvény egészére nemmel fog szavazni, hiszen ez az adótörvény több sebből vérzik, nem csökkenti a terheket, hanem növeli, így ilyen javaslatot összességében nem lehet elfogadni.