Kezdődnek a műegyetemi napok
Az immár hetedik alkalommal megrendezendő mérnökbállal szombaton kezdetét veszi a műegyetemi napok március 1-ig tartó programsorozata. A több mint egy héten át tartó rendezvények keretében február 24-én nyitják meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a Neumann évet, amelyen részt vesz Erkki Liikanen, az EU információs társadalomért felelős főbiztosa is.
Dátum: 2003-02-22 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7860
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:13.541055, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az intézmény február 26-án ipari nyílt napot szervez, amelynek központi témája az európai uniós csatlakozás mérnöki vonatkozásainak és kihívásainak áttekintése lesz.
Kiállításon mutatják be az egyetem uniós és egyéb nemzetközi kutatás-fejlesztési tevékenységét, a programot Jürgen Köppen, az Európai Bizottság magyarországi misszióvezetője nyitja meg.
A rendezvényen előadások hangzanak el az uniós csatlakozás mérnöki vonatkozásairól.
A rendezvénysorozat kiemelkedő eseménye február 27-én Paul M. Nurse Nobel-díjas brit biokémikus előadása.
A műegyetemi napok záró eseménye március 1-jén az egyetemi tanács nyilvános ülése lesz, mely az ünnepélyes doktorrá avatással fejeződik be.
MTI - fidesz.hu