Gyucsány nem mer az emberek szemébe nézni
Gyurcsány országjárása kizárólag propagandacélokat szolgált - szögezi le Szijjártó Péter közleményében,
Dátum: 2007-11-10 12:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102700
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:31:24.225040, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferenc vidéki körútjáról mindent elmond, hogy jó része titokban, a helyi emberek tudta nélkül, vagy a rendezvényekről való kizárásukkal zajlott - írja közleményében a Fidesz szóvivője.
Gyurcsány Ferenc esélyt sem adott magának illetve a vidéki embereknek a problémákkal és egymással való szembenézésre, őszinte beszédre. Gyurcsány Ferenc - aki az utóbbi évtizedek legsúlyosabb szociális válságát okozta Magyarországon, de leginkább éppen a szegényebb vidéki térségekben, falvakban - nem mer az emberek szemébe nézni - fogalmaz Szijjártó Péter, majd hozzáteszi, a miniszterelnök országjárása kizárólag propagandacélokat szolgált, melynek során néhány kiválasztott szimpatizáns élőben élvezhette Gyurcsány "műsorát".