Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz soron kívüli ÁSZ-vizsgálatot kér

Balsai István bejelentette, pártja az ÁSZ-hoz fordul mind az MSZP-székház, mind a Köztársaság tér 27. szám alatti volt kincstári ingatlannal kapcsolatban.


Dátum: 2007-11-11 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102729
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:31:32.989695, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Tállai András és Balsai István sajtótájékoztatója

Balsai kifejtette, hogy a Köztársaság tér 27-es számú ingatlan eladásával, majd újraértékesítésével kapcsolatban napvilágra került hírek igazságtartalmát szeretné megtudni, ezért több kérdésre is választ vár majd hétfőn a parlamentben Veres János pénzügyminisztertől. A Fidesz így tudni szeretné, hogy 2003 és 2006 között valóban a Horizont Zrt. bérelte-e, és ha igen, akkor eladták-e a bérlőnek, Szenetes Pálnénak és társainak? Ha igen, akkor ez nyilvános pályázat vagy árverés útján történt-e vagy zártkörűen? - tette hozzá a képviselő. Emlékeztetett, hogy a cég egyik tulajdonosa volt Szenetes Pálné, az MSZP-székházat üzemeltető cég ügyvezetője. A politikus további tisztázandó kérdésként fogalmazta meg, hogy nem tudjuk, volt-e a bérlőnek elővásárlási joga erre az épületre, és mit tartalmazott a 2003-ban megkötött bérleti szerződés? Jogosult volt-e a bérlő több százmillió forint értékben állítólagos beruházást végezni, és milyen időpontban került sor az épület eladására? Hogyan határozták meg az eladási árat? - sorolta a kérdéseket Balsai, és fő kérdésként említette, hogy vajon megfelel-e az igazságnak az, hogy a vevők, Szenetes Pálné és társai az ingatlan tulajdonjogának megszerzése után néhány hónappal ezt az ingatlant közel kétszeres áron adták tovább, és ennek alapján mekkora vagyonvesztés érte a magyar államot az ingatlan tényleges értékének figyelmen kívül hagyásával?

A politikus azzal kapcsolatban, hogy tegnap letartóztattak egy feketemunkásként dolgozó, körözés alatt álló személyt Kóka János építkezésén, annyit jegyzett meg: csupán az lepi meg, hogy mindössze egy személyt találtak ott feketemunkásként.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1361, 'source_type': 'media', 'source_id': 1333, 'target_type': 'article', 'target_id': 75443, 'relation_type': 'describes'}