A kisebbségi kérdés központi helyet érdemel
Európában nincs belügy, európai ügy van, amely nekünk egy össznemzeti magyar ügy is - mondta Németh Zsolt Tőkés László kampánykörútjának újabb állomásán, Magyarfenesen.
Dátum: 2007-11-11 17:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102737
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:31:35.308138, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
100 millióan élünk kisebbségben Európában, itt az ideje, hogy központi helyre kerüljön a kisebbségek kérdésének ügye - mondta Tőkés László független Európai Parlamenti jelölt kampánykörútjának újabb állomásán a Kolozs-megyei Magyarfenesen.
"Elsődleges cél az EP-be való bejutás, másodlagos cél, a romániai magyar politikai közéletben egy reform véghezvitele a választási eszközökkel is, harmadsorban a demokratikus rendszer bevezetése a magyar politikai életben" - mondja Tőkés László, független EP-jelölt.
Európában nincs belügy, európai ügy van, amely nekünk egy össznemzeti magyar ügy is -mondta Németh Zsolt, a Magyar Külügyi Bizottság elnöke.
"Azt hiszem, hogy nagyon jó lett volna, ha meg tudnak egyezni az RMDSZ és a Tőkés László mögött álló politikai erők. Nem sikerült ez a megegyezés" - mondta Németh Zsolt. Azt hiszem, akkor mindenféleképpen lett volna esély, ha még az aláírásgyűjtést megelőzően, az RMDSZ egy olyan ajánlatot tesz a püspök úrnak, mind amit a későbbiek során megtett - tette hozzá.
Nem folytattak külpolitikát az erdélyi magyarok másfél évtizeden keresztül, amennyiben sikerül most bejutni az Európai Parlamentbe, ez megvalósulhat - hangzott el a fórumon.