Emléknap Árpád Fejedelem tiszteletére
Meg kell keresnünk, honnan jöttünk, kik voltak az őseink, a nagyapáink, milyen értékeket képviseltek, hogyan vették ki a részüket a nemzet megmaradásáért folytatott munkából - mondta Bencsik János polgármester, országgyűlési képviselő.
Dátum: 2007-11-12 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102797
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:31:52.644446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Idén rendezte meg először a Tatabányai Polgári Körök Szövetsége az Árpád Fejedelem Emléknapot, mely program nagy érdeklődésnek örvendett. A Közművelődés Házában lezajlott egész napos eseményen történelmi játszóház, középkori hétpróba, táncház, valamint kézműves foglalkozások, illetve érdekes történelmi előadások várták a fiatalokat, a felnőttek színes kirakodóvásárban ismerkedhettek meg az Árpád-kori kultúrával. A rendezvényen jelen volt Szörényi Levente előadóművész.
Bencsik János beszédében hangsúlyozta: "Ma a megmaradásunkat ünnepeljük, amit a kultúránknak köszönhetünk. Csakis a kultúránk az, amely megőriz, és képessé tesz bennünket a jövőbeni szerepvállalásokra. Lehetőséget kell biztosítani a gyermekeink számára, hogy megismerhessék azt a kultúrkört, amelyet a magyar néphez kötnek.
Jó, hogy a Kárpát-medencében egyre többet lehet találkozni íjászokkal, lovasokkal, barantázó fiatalokkal. Tatabányán a Szent István napokon igyekeztünk feleleveníteni a hagyományokat. Seregszemlét tartottunk, mert a közép-korosztály képviselői közül sokan keresik az ilyen társaságot. Sosem kaptunk annyi politikai támadást, mint ezért a Szent István napi rendezvényért. El kell hinnünk, hogy fog jönni egy bátrabb, erősebb és bölcsebb nemzedék, amely kevésbé fog megalkudni a körülötte lévő világgal".
Dr. Hidas János, a Tatabányai Polgári Körök Szövetségének elnöke, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés alelnöke így fogalmazott: "Nem kell feltétlenül anyagi jólét ahhoz, hogy az életünket vezérlő értékeinket meg tudjuk érteni, át tudjuk érezni. A történelmi zászlók közössége teljesen áthatja a megemlékezésünket. A közös múltat elevenítik fel, amelynek megőrzése és továbbadása a mi feladatunk. Az őseink öröksége és a gyermekeink, a jövő reménysége közötti kapocs mi vagyunk."
Szörényi Levente előadóművész a közönség előtt kifejtette: igazán örömteli, hogy egy hajdani bányászvárosban megemlékeznek Árpád vezérről. Sajnálatos ugyanakkor, hogy az országban mélyen hallgatnak Árpádhoz köthető évfordulókról. Szörényi Levente a Sziklák meghasadnak című dallal érkezett az emléknapra, amelyet egy '48-as honvéd Árpád sírja című versére komponált.
A sok-sok érdeklődő számára a nap lélekemelő mozzanata volt a magyar országzászlók felvonulása, a Szózat előadása közben. Este a Szkítia együttes koncertje zárta az Árpád Fejedelem Emléknapot, melyet - a tervek szerint - egy év múlva ismét megrendez a Tatabányai Polgári Körök Szövetsége.