Dévai gyermekeknek segítettek Tatabányán
A kortárs képzőművészetben mindenki egyenrangú és mégis más, hiszen saját személyiségét hozza el alkotásaiban, hogy a nézők lelke gazdagodhasson - mondta Bencsik János köszöntőjében a Tatabányai Kortárs Galéria In memoriam Assisi Szent Ferenc című országos tárlatának megnyitóján.
Dátum: 2007-11-12 13:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102799
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:31:53.230572, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A polgármester úgy vélekedett, hogy a kortárs múvészetben akár láthatatlanul is, de jelen van a közös eredet: a népművészet. Ezek a művek segítenek bennünket abban, hogy közelebb kerüljünk Assisi Szent Ferenc világához - fogalmazott.
A galéria az évenként megrendezett In memoriam... sorozatában - a Schielére, Dalíra, József Attilára és Shakespeare-re emlékező kiállítások után - ötödik alkalommal hirdette meg országos tárlatát.
Ezúttal a keresztény vallás, ezen belül a katolikus egyház történetének egyik legfigyelemreméltóbb szentjét választották témaként, s életútját szemlélve példájára szeretnének emlékezni e rendhagyó tárlat megszervezésével.
A rendezők azt is megfogalmazták kérdésként: lehet-e még példa számunkra Szent Ferenc alakja és tanítása, jelenthet-e egyfajta magatartás-mintát, törekedhetünk-e még a teljesség, a szépség felé, vágyhatunk-e harmóniára, tisztaságra korunkban, amikor végleg megbomlott a világ rendje, a természet és ember kapcsolata, az ember és ember közötti felebaráti szeretet. A 20. század művészete még "megfogalmazott" pozitív, felemelő példákat, de vajon a 21. század művészei találnak e feleletet korunk kérdéseire. Zatykó László ferences rendi szerzetes-tanár Szent Ferenc Naphimnuszát olvasta fel és ennek kapcsán keresett válaszokat arra, hogy mit üzenhet a mai kor emberének a mű és írójának pédázatos élete.
Zatykó László elmélkedésében felidezte, hogy Szent Ferenc gazdag posztókereskedő fiaként ifjú éveiben vidám életet élt. Súlyos betegsége és egyéb élményei befelé forduló személyiséggé tették, valamint arra indították, hogy ne világias életet éljen, s inkább a keresztény vallás központi értékét jelentő felebaráti szeretet megvalósításának szentelje magát.
A szerzetes-tanár utalt arra, hogy a Szent Ferenc-i fény megtalálásohoz meredek út vezet, amely a Golgotára vezet, s ezt az utat, mindenkinek keresnie kell magában. Bakonyvári M. Ágnes művészettörténész szakmai megnyitójában elemezte a kiállított hatvanöt művész alkotásait, többek között kiemelte Sulyok Gabriella korpuszt ábrázoló grafikáját, illetve Kun Éva kerámiáit. Ezután került sor a különböző díjak átadására.
A tárlat után negyedik alkalommal - szintén a Szent Ferenc-i gondolat jegyében - rendezték meg a tatabányai Közművelődés Házában a Déva Gálát az erdélyi gyermekek megsegítésére. A műsor elején egy rövid filmjátszás mutatta a dévai szeretetotthont, amely Böjte Csaba ferences rendi szerzetes munkája révén született újjá és lett otthonává sok fiatalnak, megadva a továbbtanulás, az emberhez méltó élethez való lehetőséget.
Az esten felolvasták Böjte Csaba levelét, aki külföldi tartózkodása miatt nem lehetett jelen a gálán. Böjte Csaba üzenetében Árpád fejedelem példáján keresztül az összefogás fontosságát hangsúlyozta. A szeretet jelentőségéről és a szegénység krisztusi megközelítéséről beszélt köszöntőjében Bencsik János tatabányai polgármester, országgyűlési képviselő, a rendezvény fővédnöke és Völner Pál a megyei önkormányzat elnöke.
A Tatabánya Tánckultúrájáért Alapítvány kezdeményezésére megszervezett hagyományos gálán közel egymillió forint gyűlt össze a Dévai Szent Ferenc Alapítvány számára. Az adományozás megszervezésében és lebonyolításában közreműködött az Érted Alapítvány és a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete is. A nagysikerű műsorban olyan elismert művészek léptek fel, mint Vásáry Tamás zongoraművész, Tunyogi Henriett balettművész, a megasztáros Tóth Vera és Rúzsa Magdi, a nemzetközi hírű észak-komáromi Lakatos Róbert és a Rév zenekar, egy sikeres televízós sorozatból ismert Kinizsi Ottó, az országos hírű tatabányai Évszakok Kamarazenekar Vörös Gyula vezetésével és a Bányász Táncegyüttes.