Keressünk együtt kiutat
Pelczné Gáll Ildikó - a Fidesz Női Tagozatának "Kiút a szociális válságból" című konferenciáján elhangzott - beszédének szó szerinti leirata.
Dátum: 2007-11-12 13:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102800
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:31:53.536323, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mi ma délután szembenézünk a problémákkal. Valahogy velünk a problémák mindig szembe is jönnek. Arra hívom, arra kérem önöket, keressünk együtt kiutat, értékeljék a mi javaslatainkat, mondjanak véleményt róla, mutassuk meg női tagozatként, Fidesz - Magyar Polgári Szövetségként képesek vagyunk bármilyen körülmények között, még ellenzékből is kiutat mutatni.
A konferencia munkáját előadóink segítik. Előadóink, akik egy közös ismérvvel bírnak. Mindannyian kiváló szakemberek. Egy olyan miniszterelnököt köszöntök, aki, amikor lehetőséget kapott nem mesélt, nem táncolt, főleg nem hazudott, hanem keményen dolgozott. Keményen dolgozott nem a saját 900 milliós vagyongyarapodásáért, hanem mindenkiért, mindannyiunkért, mindannyiunk jövőjéért. Nála tett volt az első és a szó volt a második. Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Orbán Viktor elnök urat, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökét.
Olyan miniszter az előadónk, aki az egészségügy és a szociális területen nem ámokfutással, hanem megvalósítható, hatékony programmal tette le névjegyét. Igaz, ő a szakma egyik legkiválóbb orvosa. Igaz, hogyha a helyzet úgy hozza, nem keveri össze a jobb fület a bal füllel, és az is igaz, hogy neki szakvizsgája is van, és óriási gyakorlati tapasztalata. Tisztelettel köszöntöm Gógl Árpádot, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőjét.
Következő előadónk szociológus, aki érti a számokat, és kész arra, hogy a számok mögé nézve bennünket is értelemmel ruházzon fel. Érthetővé teszi számunkra a számokat. Tisztelettel köszöntöm Farkas Péter kollégámat, egyetemi docenst.
Következő előadónk neve önmagáért beszél: Tarlós István. S egyetlen hölgy előadónk rajtam kívül, demográfus, nem is akármilyen, a legkiválóbb a szakmájában. Járatos a statisztikában, és tudják a módszereket nem egyéni érdekének, vagy éppen a megrendelő igényének megfelelően alkalmazza, hanem olyan módszereket használ, amelyik az eseményeket, azokról valós képet bemutatva elemzi. Érti, és érthetővé teszi számunkra a számokat. Ha ő elemzi számunkra minden olyan világos és tiszta, hogy egyszerűen nem is értjük, hogy mi magunk miért nem jöttünk erre rá korábban. Tisztelettel köszöntöm Vukovics Gabriellát.
Ígérem, nem élek sokáig vissza a türelmükkel. Szóljanak rám, ha túlságosan hosszú lennék. Mégis úgy érzem, hogy házigazdaként illik elmondani, miért tartjuk fontosnak, hogy a mai szép napos vasárnap délutánon idehívtuk önöket, hogy együtt beszéljünk a szociális válságról.
Közgazdászként, ha hazánkról kell beszélni, hazánk jelenlegi válságos helyzetéről, akkor számok jutnak eszembe. Grafikonokkal szoktam bemutatni azt a helyzetet, amit mi magunk is ismerünk. Beszélünk gazdasági teljesítménycsökkenésről, beszélünk gyorsuló inflációról. Nemzetközi összehasonlításban a legmagasabb költségvetési hiányról, vagy éppen drasztikus államadósságról. Megannyi negatív jelenség, de úgy vagyunk vele, hogy addig, amíg nem érezzük addig, amíg nem válik kézzelfogható valósággá, nem is hisszük el, hogy bennünket is megérinthet, hozzánk is elérhet.
Az elmúlt évek kormányzati munkája megvonásokról és megszorításokról szólt. Lehetőségekről nem sokat hallottunk. S a kormány a gazdasági deficiten, gazdasági válságon túl egy másik válságot is ajándékozott nekünk, szociális válságnak hívják. De mit takar ez? Mit takar ez a válság? Érezzük ezt nap, mint nap? Föl tudjuk sorolni azokat a területeket, ahol szembesülhetünk vele? Igen. Nagyon sok ilyen terület van. Nincs arra elég idő tíz percben, hogy felsoroljuk őket. Az első, ami mindannyiunknak eszébe jut, a demográfiai válság.
Az a válság, ami nemhogy nem oldódik, hanem ennek a kormánynak még javaslata sincs a helyzetnek a kezelésére. Nem oly régen kormánypárti politikusok szájából gyakorta hallottunk egy dicsekvést. Arról szólt, hogy 2006-ban a születések száma több éves rekordot döntött. Komolyan mondom, örültem neki. Örültem, hogy végre találtak egy olyan számot, amiről pozitívan tudnak beszélni. Nem sokáig tették ezt és ennek oka volt.
Az oka egyszerűen az volt, hogy ha a tendenciáját nézzük, akkor ez a szám már nem is annyira jó. Tartósan, tendenciájában a gyermekeknek a száma csökken. Egyre fogyunk. Egyre fogyunk, miközben a halálozások száma egyre nő. Vagyis öregszünk, mindannyian öregszünk.
A helyzetre a megoldás nem a millió ázsiai betelepüléséről szóló cikk, tanulmány, hanem egész egyszerűen úgy hívják azt a szót, hogy családpolitika. Családpolitikát kellene megalkotni, majd utána nem a jövőbe kitoló határidőkkel vizionálni - hogy majd 2040-re megtörténik a gyermekszámnak a csökkenése -, hanem a forrásokat most kell hozzá megteremteni, és valójában azt fogjuk tapasztalni, hogy ha a gyermekvállalás nem lesz egyenlő a szegénységvállalással, a gyermekeknek a száma nőni fog.
Vannak egyéb bajaink is. Például egészségi állapotunk sem megfelelő. Örökletes dolog. Ha összehasonlítjuk az Európai Unió régi tagországaival, akkor azt tapasztaljuk, hogy más szocialista országok is hasonló cipőben járnak. Kicsit jobban, mint mi, mert mi mindenből a végén kullogunk. Még a daganatos megbetegedésekből is, pedig ott Európa-szerte javuló tendencia van. És megjelent egy új kategória: a csecsemőhalálozás. Nő a száma - hát ilyen hozzáállás mellett, nem is csoda, hogy ha nőni fog a száma. Tessék csak, kormánypárt, még több osztályt bezárni, még több szülészetet megszüntetni, és akkor meg fognak lepődni. És ha megelőzésre semmi forrást nem fognak fordítani, akkor még a védőnői hálózat is meg fog szűnni. A kormány itt sem találta el a helyes megoldást.
Ő azt találja helyesnek, hogyha kivon az egészségügyből, és az ellátórendszert is tökreteszi. Az intézményrendszert is. Pedig eddig is volt bajunk, nem jutottunk el olyan könnyen a kórházba. Most már azt se tudjuk, hogy melyik kórházba menjünk. Azért sem, mert annyira sikerül bennünket irányítani, hogy már az orvosok sem tudják, hogy fogadhatnak-e bennünket. De azért sem érünk oda, mert nincs mivel. Autó vidéken újra nincs. Most már Volán-járat sincsen. Sikerült megritkítani. Úgy gondolták, hogy még vonattal oda lehet érni, ezért a szárnyvonalakat is megszüntetik. Ezek után mi marad? Vizitdíj, napidíj, a betegségek súlyosabbá válása, felesleges szenvedés, munkából kiesés, és igen kérem, emberélet.
Emberélet, ezekben mérhető az egészségügyi reformnak az eredménye. És nincs miből élni, nincs munka, alacsony a foglalkoztatás, magas az inaktívaknak az aránya. Hiába ígértek. Hiába ígértek 2002-ben 400 ezer új munkahelyet. Számoltuk volna a munkahelyeket, de nem tudjuk, elakadtunk. 56 ezernél megakadtunk, ennyivel sikerült többet teremteni. Összehasonlításképp, és nem dicsekvésképpen mondom, 1998 és 2002 között a foglalkoztatottaknak a száma 174 ezer fővel gyarapodott. Több mint háromszor több ez a szám. S eközben a munkanélküliség nem nőtt, és munkahelyek is jöttek létre, újak jöttek létre. Hatvanötezerrel csökkent a polgári kormány idején a munkanélkülieknek a száma. Itt pozitív eredményről tudok beszámolni: 2002 és 2006 között 83 ezerrel nőtt a munkanélkülieknek a száma. Csak az a baj, hogy fordított irányba kellett volna lépni.
Emberek milliói nem dolgoznak, vagy azért, mert nem tudnak, nincs hol, vagy azért, mert nem akarnak. Egy biztos, hogy ez a legnagyobb szegénységi kockázat.
Kétszáznegyvenezer olyan gyerek van, akinek senkije nem dolgozik. A csereháti iskolában megkérdezték a gyerekektől, mi szeretnél lenni? Mit gondolnak mit válaszolt a gyerek? Kicsit gondolkozott, s azt mondta, hogy közmunkás. Ez a perspektíva? Ide jutottunk, XXI. század, köszönjük szépen.
Lehet-e remény? Hát, ha a jelenlegi helyzet folytatódik, akkor nehéz ez az út. Úgy tűnik, csak egyeseknek kedvez, másokat sújt. Nem számíthatunk a munkaerőpiac bővülésére. Arra sem, hogy munkahelyeket tudnak létrehozni. A lakosságnak egyre nagyobb aránya él olyan körülmények között, ami a jóléti társadalomban nem lehet. Pedig emlékezzünk vissza, Medgyessy Péter 2002-ben a jóléti rendszerváltás ígéretével nyert.
Mára a szociális válság vált valósággá. S mi nem adatik meg egyeseknek? Elmarad a bútoroknak a cseréje. Pedig már rá férne, mert öregek a bútorok. Nincs éttermi születésnap. Az új ruha csak ábránd marad. A nyári nyaralás már csak az emlékekben él. Kiürült a megtakarítás nevű családi kassza, s lassan karácsonyi ajándékra sem telik. Van még sok-sok probléma, de talán ami a legsúlyosabb: hogy az ország területi megosztottsága ahelyett, hogy csökkenne, továbbnő.
A Nemzeti Fejlesztési Tervben elérhetővé vált ezermilliárd semmi eredményt nem hozott. A regionális különbségek nem csökkentek, hanem nőttek. A szegénység nem csökkent, hanem nőtt és mélyült. Hová is lett ez a sok pénzt? Milyen célra fordították ezt a pénzt?
A fejlesztési forrásokról egy szűk hatalmi elit dönt, saját pártjuk anyagi és szavazatszámlálási érdekeinek megfelelően, pedig ez a pénzt mindannyiunké. Nem a magyar kormányé, hanem a magyar embereké.
Társadalmi kettészakadásról nem a politika miatt beszélhetünk, hanem azért, mert a társadalomban kialakult egy nagyon szűk és nagyon gazdag, minden eséllyel bíró réteg, és kialakult - sajnos tartósan és tendenciáját tekintve egyre szélesebben - az a réteg, amelyik a nyomorba kerül, a felemelkedés minden esélye nélkül. Ahelyett, hogy a kormány kezelné ezt a problémát, egymás ellen hangolja az embereket.
Egymás ellen hangolja a különböző társadalmi csoportokat, időseket, fiatalok ellen, városiakat a vidékiek ellen, betegeket az orvosok ellen. Felszámolja a szolidaritásnak az intézményét. Azt szeretné elhitetni, hogy ezek a rétegek csak egymás rovására élhetnek jobban.
Mennyire csalfa ez a látszat? A mindenkori kormánynak a feladata, hogy az öröklött, vagy különböző okok miatt, például a nem kormányzás miatt keletkezett szociális válságot, társadalmi válságot kezelje, a lakosság életminőségét javítsa. Hogy hogy? Hát, mi háziasszonyok igazán tudjuk. Ha vendégeket hívunk, kétszer annyit, mint szoktunk, s tortával szeretnénk nekik kedveskedni, akkor egy kiló helyett két kiló lisztből sütünk tortát. Ilyen egyszerű a képlet. Nem a gazdaság megfojtása, hanem a gazdaság növekedése adná meg a lehetőséget, vagy adhatná meg a lehetőséget.
Köszönöm szépen.