Szociális válság van
Farkas Péter - a Fidesz Női Tagozatának "Kiút a szociális válságból" című konferenciáján elhangzott - beszédének szó szerinti leirata.
Dátum: 2007-11-12 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102801
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:31:53.841434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt elnök úr, hölgyeim és uraim!
Én nem hivatkozok most már az idő rövidségére, de ezért inkább felolvasnám rövid mondandómat.
Márai Sándor A szegények iskolája című könyve első fejezetét a következőképpen kezdi: "A szegénységgel általában legcélszerűbb bizonyos távolságból, magas filozófiai szempont szerint foglalkozni, annál is inkább, mert ha valaki gyakorlatibb hangnemben és nézőpontból foglalkozik a szegénységgel, nemzetközi megegyezés szerint a legtöbb civilizált államban előbb-utóbb becsukják." Ennek ellenére vállalnunk kell a gyakorlatibb szempontú elemzést, mert hazánkban szociális válság van, sőt társadalmi, gazdasági, politikai és morális krízis.
Bár Magyarország jelenlegi miniszterelnöke két hete azt nyilatkozta, hogy nincs válság, mégis erős a gyanúnk, hogy rajta kívül ezt 10 millióan másképp gondoljuk. El kellene valószínűleg neki is mondania valakinek.
Szociális válság van, mert a magyar társadalom egyharmada él a létminimum alatt, és 67 százaléka a szükségleti fogyasztás szintjén. Szociális válság van, mint már hallottuk, mert 850 ezer gyermek él a létminimum alatt, s közülük 420 ezren tartós és mély szegénységben. Szociális válság van, mert a szegénységi olló egyre szélesebbre nyílik: a társadalom leggazdagabb 10 százalékának átlagjövedelme nyolc-kilencszerese a legszegényebb 10 százalék átlagjövedelmének. Szociális válság van, mert 100 emberből 39-en dolgozhatnak, és napjainkban egy bejelentett álláshelyre 22-23 munkakereső jut. Ma már a magyar gazdaság lemaradása miatt román cégek keresnek magyar munkásokat.
A rendszerváltozás után sokat publikáltak az egyharmados Magyarországról. Hol vagyunk ettől már? Szélsőséges a társadalmi megosztottság, a jómódban élők 300-400 ezres vékony újgazdag csoportja alatt egy kisszámú középréteg él. Nincs középosztály. A felső 3-4 százalék rakétasebességgel szakad el a társadalom 96-97 százalékától.
A szociológiai kutatások szerint körülbelül 8-10 százalék érzi úgy, jól járt azzal, ami itt történt. 50 százalék kifejezetten és súlyosan vesztesnek érzi magát, 40 százalék pedig úgy véli, hogy bár helyzete jelentősen nem romlott, de nem lát maga előtt semmilyen perspektívát.
Társadalmi válság van, mert a magyar demográfiai viszonyok a civilizált világban a legrosszabbak. Fogyatkozik és öregszik a társadalom, terjed a drog és a deviancia, bomlik a család, a globalizációval szemben egyre védtelenebb a nemzet. Hazánkban szinte minden társadalmi csoport identitás és lelkiismereti válsággal küszködik. A rossz lelkiállapot miatt enyészik a társadalmi tőke.
Milyen társadalom- és szociálpolitikai válaszok születtek ezekre a problémákra? A 2002-es választások előtt Medgyessy Péter kormányfő-jelölt meghirdette a jóléti rendszerváltás programját, majd hatalomra kerülve szétosztotta a kasszában talált pénzt. Ezután 2002 Szent Istvánjának ünnepén bejelentették, hogy a jóléti állam ideje lejárt. Halottnak nyilvánították, pedig meg sem született. A 2004-ben megalakult Gyurcsány-kormány arról vizionált, hogy túl nagy a jólét, de 2005 őszén, mikor állítólag dübörgött a gazdaság, és fickándozott ama Pannon-puma, meghirdették a nemzeti szegényellenes programot.
Ma látszatküzdelmet folytatnak a gyermekszegénység ellen, a megoldást 2032-re kitolva. Ez nem a sikeres Kovács Pistik, hanem Árvácska országa már ma is. Megszüntették a családok gyermekek után járó adókedvezményét, megadóztatják a családok gyermek utáni adókedvezményét, a munkára szoruló nyugdíjasok nyugdíját, egészségügyi hozzájárulást fizetettnek meg az inaktív édesanyákkal. A 3,3 millió nyugdíjas több mint kétharmadának kevesebb, mint 50 ezer forintból kell megélnie, és jövőre átlagosan 8 százalékkal kevesebb nyugdíj jut a nyugdíjba menőknek, a teljes 13. havi nyugdíjat elveszik tőlük. Hallottuk, a fogyatékosokért - állításuk ellenére, mondjuk ki -, nem tesznek semmit. A rehabilitáció üres szólam, mert a növekvő 400 ezres munkanélküli tömeg mellett nem tudnak munkát adni a 450 ezer rokkantnyugdíjasnak.
Nem történik más, mint a pénz kiszivattyúzása, a rászorultsági elvet és a konvergenciaprogram jelszavát hangoztatva. A nemzetközi nagytőke komprádor és posztkommunista elitje igyekezett a polgárokat és a segélyfüggőket szembeállítani. Az őszi szociális törvénymódosító csomag pedig újabb támadás a gyermekek, családok, idősek, fogyatékkal élő szegényekkel szemben. Kevesebb idős ember kerülhet majd be a szociális intézményekbe, ráadásul a bejutásért több pénzt kell fizetnie.
Megszüntetik a fogyatékosoknak nyújtott kötelező szolgáltatások egy részét, felszámolják a családtámogatási kifizető helyeket, emellett szétverik a helyi szociális intézményeket a lamperthiánus regionalizáció jegyében. Jól kifejezi ezt a folyamatot, hogy minisztérium helyett háttérintézményének nevéből is eltüntették a család megnevezést. Mert itt sokaknak nincs haza a magasban, csak országlakos. Nincs család, közösség, csak indivíduum.
Így gondolom kimondható: nincs szociálpolitika, csak szegénypolitika. Meg kell állítani az ámokfutást. '98-ban Orbán Viktor elnök úr úgy fogalmazott: "Kormányváltásnál többre, rendszerváltásnál kevesebbre van szükség." Ez ma újra nagyon aktuális. Új alkut kell kötni a multinacionális cégekkel és a pénztőkével a hazai gazdaság és társadalom védelmében. Olyan patrióta gazdaságpolitikára volna szükség, amely a hazai vállalkozások támogatásával munkahelyet teremt. Nem a gazdaság, ezen belül a maradékelv alapján működő pénzügyeknek kell vezérelnie a folyamatokat, hanem fordítva.
A társadalmi tőke képezi hazánkban a gazdasági felvirágzás alapját. Ezért az oktatás, tudomány, egészségügy, szociális szakterület, környezet-ügy és a területi folyamatok konfliktusainak oldásának kell a jövőbe történő beruházásként a pénzügyeket alárendelni. Heller Farkas annak idején úgy fogalmazott: a szociálpolitika mindenesetre az erkölcsi szempontok érvényesítése a gazdaságban. Valljuk vele mi is ezt.
A jelen helyzetben a szociális kohézió és identitástudat nemzetépítő, életvédő program. A kiutat a helyi közösségek megerősítésében, a civil társadalom építésében véljük megtalálni. Az egyéni szabadság csak közösségben bontakozhat ki. Saját szabadságunk és méltóságunk csak együttesen őrizhető meg. Az ép családokból álló ép közösségekre épülhet csak ép társadalom. És itt a Női Tagozatnál mondhatjuk: nem feministákra, hanem familistákra van szükségünk. És közösségként nemzetre.
Jó hazafinak lenni nehéz, de nem lehetetlen, üzeni mindnyájunknak Virág Benedek. Higgyünk neki. A szociális problémák kezelése mégis az iskolában kezdődik. Klebelsberg Kunó a gyermekek felé fordult, ma is ezt kell tennünk, azaz, ahogy Reményik Sándor üzeni: ne hagyjátok a templomot, a templomot és az iskolát. Templommá kell tenni minden iskolát, és gyermekmenedékké minden templombot. És végül fogadjuk el egy kiváló hölgy, Jókai Anna szép gondolatát, "Az új évezredben a pásztorlelkű bölcseké a jövő."
Köszönöm, hogy meghallgattak.