Beteg az országunk

Gógl Árpád - a Fidesz Női Tagozatának "Kiút a szociális válságból" című konferenciáján elhangzott - beszédének szó szerinti leirata.

Dátum: 2007-11-12 13:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=102802
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:31:54.136998, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Barátsággal köszöntöm a jelenlévőket!

Hát, ha nekem kell megmondani a XXI. század kivezető útját, akkor Lesznai Anna egyik meséje jut eszembe, ahol táltos volt a királynő fia, s amikor utat kerestek, és ő egy széles úton akart elindulni, akkor egy nagyon göröngyös, keskeny útra vitte a táltos fiú, mert mondta, hogy ezen biztosabban célba ér. Azt gondolom, hogy valami ilyen utat lehet csak kivezetőként mondani. Mert mély a válság.

Ha elfogadjuk azt, hogy az egészség az a testi, lelki és szociális jólét, akkor - hallottuk itt az előbb, hogy kétharmada az országnak vagy a szegénységi küszöb alatt él, vagy annak a határán - ez azt jelenti, hogy a társadalom kétharmadában beteg. Azaz beteg az országunk.

Ugye egy orvos az arra esküszik, hogy a beteg üdve a legfőbb törvény. Jelen helyzetben ugye, az orvosnak az egyes beteg, a politikusnak a teljes társadalom a betege. S ennek a beteg társadalomnak kell megtalálni a kivezető utat. Ugye magának a szolgálatnak - politikusi vagy orvosi szolgálatnak - a célja, hogy a lehető leghosszabb és legteljesebb életet biztosítsuk magunknak, társadalmunknak. És ha ezt a teljes egészséget, ezt a jó életminőségi vágyat akarjuk teljesíteni, akkor az államnak, a Kormánynak, a közösségnek kell biztosítani ehhez a szabályokat, rendeleteket, szervezeti fölépítést, és akkor talán előre lehet lépni.

Előre lehet lépni, és előre kell lépni. Ennek ára van. De nemcsak a pénz az, ami meghatározza a dolgainkat, és nemcsak a teljes bőség az, amikor jó felé tudunk elindulni.

Címként azt kaptam meg, hogy az életminőség és a szociális válság. Szomorú az, hogy ha halódik egy beteg, akkor nagyon pontos diagnózist kell tennünk. A diagnózist hallottuk itt.

Egy pici szomorúság azért van bennem, mert a Magyar Tudományos Akadémiának "Magyarország az ezredfordulón" sorozata 60. köteténél tart. És egyetlen kötet nincs - már összegező kötet -, ami a szociális helyzetünket írná le. Valahol kezdeményezni kellene az Akadémiának, hogy állítson már össze egy ilyen kötetet, hátha az segítené a kilábalásunkat.

Ha az életminőségről beszélünk, mert hiszen boldogan szeretnénk élni, és ha már mesével indítottam, ugye a meséknek mindig valahol ott van a vége, amikor túljutott a krízisen, megtaláltuk az aranyhalat, vagy révbe ért valaki, akkor azt szoktuk mondani, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak. Tehát ez a boldog élet a vágyakozásunk.

Végül is, ha az embereket megkérdezik, három dolgot szoktak összegezően mondani. Egy jól megélhető családot szeretne mindenki, közbiztonságot szeretne, és egészséget, mert ha egészség van, akkor a többit azt meg lehet venni. De mi is ez az egészség, amit biztosítani kell? És valahol egy optimális egészség-felépítést, -fenntartást és gondok esetén megoldást kell keresnünk. Nemcsak pénzkérdés, szándék kérdése is.

Ha meggondolják, 1998 és 2002 között nem került nagyon sokba az, hogy három oltással komplettáltuk az egyébként se rossz színvonalú oltórendszerünket - ugye hepatitis ellen, májgyulladás ellen, rubeola ellen -, hogy egészséges gyerekek szülessenek. És egy fertőző betegség ellen bevezettük az oltást. De olyan könnyű kormányülésen - már döntésben - még nem volt részem, mint amikor javasoltuk azt, hogy körülbelül egy millió ember kaphasson ingyenesen influenza védőoltást. Nem volt ellenvetés, bevezettük. Van most is egy lehetőség, ugye lassan kialakul a méhnyakrák elleni védőoltás lehetősége. Magam beadtam most egy módosító javaslatot a költségvetéshez, hátha fogékony lesz a Kormány, hogy legalább a szociálisan érzékenyek számára ezt biztosítsa.

De ha visszaemlékeznek, akkor az optimális egészségi állapot fenntartására megerősítettük a védőnői szolgálatot, pontos kompetencia határokat húztunk, és valahol az alapellátást stabilizáltuk szakvizsgával. És ha még többre emlékeznek, akkor talán arra is, hogy mi mértük föl először azt, hogy hogyan lehet jó mentőszolgálat fejlesztésével elérhetővé tenni a sürgősségi rendszert, és szakvizsgát is biztosítottunk számukra, sőt, egy jó programot is. Hogy elakadt, hát ebben nem mi voltunk a hibásak.

Életminőség - végül is a közegészségügy kérdése is. A lakókörnyezet, természeti környezet, munkakörnyezet kérdése. Ez a közegészségügy szférája. Ha visszaemlékeznek - azért mondom a példákat, mert hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, hogy PHARE pénzből több mint 6 milliárd forintért létrehoztunk egy nagyon korszerű tisztiorvosi szolgálatot laboratóriumi ellenőrző hálózattal. Mi lett az útja? Kérem, centralizálták és privatizálták. Mi lett a következménye? Ha végig gondolják, most volt legutoljára vérhasjárvány, májgyulladásjárvány, meghaltak szalmonellafertőzésben, és Magyarországon rákkeltő szennyezettségű paprikát lehetett forgalomba hozni. Hát kérem, lehet javítani, de lehet rontani is valamit.

Aztán mit lehet még tenni? Hát nyilván egy szélsőségektől mentes, mennyiségi és minőségi szempontból megfelelő táplálkozás szükséges ahhoz, hogy a szociális válságnak ne legyen hosszú távú javíthatatlan következménye. Kérem, ha a társadalom kétharmada a szegénységküszöb határán él, akkor a mennyiségi táplálkozás is gondot jelenthet.

Mi az, ami még meghatározza, és veszélyben van, mint életminőséget meghatározó tényező? Kérem, a megfelelő képességeinknek tanult mesterséget kell szereznünk, és a tanult mesterségünknek megfelelően hasznos tevékenységet, munkát kell végeznünk. Már gond van a képességeknek megfelelő mesterség tanulásával. Hát szörnyű volt az a mondat, hogy Csereháton valaki közmunkásnak akarja magát fölépíteni. Hát ezen változtatni kell. Változtatni kell, és meg kell teremteni kistelepülésen éppen úgy, mint másutt, hogy hasznos mesterséget lehessen tanulni.

Szörnyű az is, amikor több mint 400 ezer a munkanélküliek száma, és több mint 2 millió az, aki nem tud dolgozni. Van egy stabilitási igény, egy szociális biztonsági igény, és ez a szociális biztonsági igénye döntően az időseknek van meg. Hiszen ők végig élték az életüket. Olyan helyzetben vannak már, amikor nagyon nehéz kiegészítő jövedelemhez jutni. Nekik kell egy szociális biztonságot adni. Számukra a szociális biztonság az az egészségügyi és szociális háló, ami segítséget nyújt.

Amikor kormányon voltunk, akkor a Szonda Ipsossal egy felmérést végeztettünk, hogy milyen a rendszer igény, tehát a segítő igénye egy-egy embernek, és kiderült, hogy a 60 év fölöttiek között százezren vannak, akik intézményes segítségre szorulnak, és ahogy nő az életkor, úgy nő a negyedórás segítségtől, a több órás segítségtől a teljes felügyeletet igénylő helyzetig. A mostani szociális törvény egy csőd ilyen vonatkozásban. Nyilván meg kell találnunk a módját annak, hogy ezt a csoportot, de a teljes társadalmat szociális biztonságba helyezhessük.

Aztán van még egy olyan életminőségi tényező, amivel kevesebbet szoktunk foglalkozni. Ez a valahová, valakihez tartozás a személyiséget meghatározó érzése. Gondolok itt családra, nemzetre, egyházra.

Kérem, akkora pofont kapott a nemzeti valahová tartozásunk - rajtunk is múlva -, amit nem tudom, hogy fogunk kiheverni. Úgy vagyunk, hogy padlóra kerültünk, és már kilencet számol a bíró. Én azért bízom benne, hogy ebből is föl lehet épülni, és megtaláljuk azt, hogy jó valahová tartozni: családhoz, nemzethez vagy más közösséghez.

Kaptam még egy feladatot, hogy kormányzás lehetőségeiről is beszéljek valamit. Hát, kérem a kormányzat feladatai annyiban módosultak, hogy nem király van, nem földelosztó, teljes centralizált, és nem is diktatúra van, amely mindent meghatároz, hanem közfeladatokat kell biztosítanunk, igényesen és rendezetten működtetve, az emberek érdekében.

És itt kétszer aláhúznám az emberek érdekében működtetett közigazgatást, közoktatást, közegészségügyet és egyéb közszolgáltatásokat. A kormányzás az tulajdonképpen problémamegoldás, és ennek a főszereplője demokratikus kormány. És itt a demokratikus kormányt húznám alá. És a legfontosabb értéke egy demokratikus kormányzásnak, hogyha biztosítja a feltételeket az egyén számára. Nem az individuális, széteső világra gondolok, hanem egy irányított, rendezett világra.

Ez a baja napjaink kormányzásának, hogy a közszolgáltatásokat egy piaci logikának szolgáltatják ki. És ez nem megoldás, hanem tulajdonképpen ez a probléma maga. És nem a piacnak, hanem az államnak kell kormányoznia. És talán még azt is megengedhetjük, hogy az állam nem üzleti vállalkozás, hanem egy szolidaritás közösség.

Erről nem szabad megfeledkeznünk, hogy egy szolidaritás-közösségben élünk itt a Kárpát-medencében. Hát, valahol egy összehangolás művészete, ami a társadalmi, jóléti, gazdasági lehetőségek összehangolása. Hát ehhez kell államférfi. Ehhez nem jó mindenki, mert csak az alkalmas, aki államférfiként tudja áttekinteni a világot.

Ezek után, hát mi a teendőnk? Azt gondolom, hogy a női tagozat kitűnően ráérzett valamire. De ez nem véletlen, mert Magyarország példát adott egyszer Trianon után egy új közigazgatási intézményrendszer létrehozásával. Védőnői hálózat és a zöldkereszt létrehozása a húszas években példát adott a világnak, hogy hogyan lehet a gyermeket, az új generációt jól elindítani, egészségben fölnőni. Ekkor történtek meg a kisdedóvók. Voltak védőnők, aztán lettek óvónők, és voltak ápolónők. Furcsa módon mindenhol a "nő" a közös ezekben a mondatokban. Igen.

Ki kell alakítani egy új rendszert. Most a legsérülékenyebbek az időseink, az elesetteink, a kistelepülésen élő magukra maradottak. Átgondolandó, hogy az alapellátó szolgálathoz, körzeti orvosi rendszerhez talán egy szociális védőnő hálózatot kellene létrehozni, akik helyben tudnak megoldani dolgokat. Kevés forrásból talán egy otthonápolási költséget kellene odarendelni az orvoshoz, szociális védőnőhöz, védőnőhöz, hiszen ők eljutnak minden kis helyre, minden családhoz, öreghez is eljuthat ez az új rendszer, és valami megoldást találunk. Meg kell kötnünk az új generációval, a fiataljainkkal.

Hiszen lassan húsz éves a '90 óta eltelt idő, és egy új társadalmi szerződéssel el kell indulnunk. Egy család-, gyermekbarát politikával, egy közszolgáltatás-rendszer áttekintéssel, ahol az állami felelősséget be kell kapcsolni. A közteherviselés szerkezetét is át kell formálni. Át kell gondolnunk, hogy a jövedelemtulajdonosoktól hogyan tudunk hozzárendelni annyi pénzt, amennyi még a lendületét megtartja a gazdaságnak, de a durva egyenetlenségeket kiegyenlíti. Aztán talán a humán politikának, humán gazdaságnak kellene elsődlegességet adni egy utolsó gondolatként azért, mert a legnagyobb költség a felkészítése egy embernek az életre. Ha benn tudjuk tartani a rendszerben - ami általában 35-40 év az aktív idő -, ha 4 évvel benn tartunk tovább valakit a rendszerben, az 10 százalék olyan haszon, aminek már nincs költsége.

Kérem, orvosként egyet tudok mondani: volt betegem, aki rosszul lett, meghalt, időben odaérkezett a segítség, újraélesztették, s az illető ma is él Székesfehérváron, a családja javára. Ez az ország a miénk, ez még nem halt meg, úgyhogy még talán gyógyítható. Nem kell reanimálni, csak gyógyítani. Ehhez megfelelő segítség kell, bölcs vezetés. Első lépésként kimegyünk az emberek közé, kapunk egy fölhatalmazást arra, hogy a gátakat lebontsuk, hogy tanulni tudjon valaki, hogy az egészségügyi rendszerhez hozzáférjen, s aztán majd továbblépünk és fölépítünk egy XXI. századi Magyarországot.

Köszönöm a figyelmet!